Szlovákia: Meg kell ismételni a decemberi főügyészválasztást!

Az alkotmánybíróság tanácsának mai döntése szerint a szlovák parlament megsértette Dobroslav Trnka jelölt jogait, ezért a decemberi főügyészválasztás titkos szavazást meg kell ismételni.

Az alkotmánybíróság szerint a parlament szélsőségesen, tehát alkotmányosságnak meg nem felelő mértékben beavatkozott a szavazás titkosságába, mert nem biztosította annak zavartalan kivitelezését. „Az SzK NT alkotmányjogi felelőssége az adott esetben nem a titkos szavazásba való közvetlen beavatkozásban nyilvánult meg, hanem annak a kimondott kötelességének a megszegésében, hogy nem biztosította a szavazás titkosságát az előírt módon“ – áll a döntés indoklásában.

A tanács elnöke, Peter Brňák alkotmánybíró hangsúlyozta, hogy a titkos szavazás alapelveinek betartása kötelező érvényű, s ebbe beletartozik az is, hogy senki nem szerezhet tudomást arról, hogyan voksol egy-egy szavazó. Ez nem jog, hanem kötelesség, nyomatékosította Brňák.

Richard Sulík (SaS) házelnök úgy reagált a döntésre, hogy előbb azt írásban kell látnia, de ha valóban elrendeli a decemberi szavazás megismétlését, ezt a parlament meg foga tenni.Grigorij Mesežnikov politilógus az alkotmánybíróság döntését követően feltételezi, hogy a titkos választást megismétlik, de senkit nem fognak megválasztani a főügyészi posztra.

Biztos benne, hogy a házszabály módosításából eredő nyílt választáson a kormánykoalíció jelöltje lesz a befutó. Mesežnikovnak nem igazán tetszik az alkotmánybíróság döntése, mert szerinte titkosan szavazhatott mindenki, s az már az érintett képviselő dolga, ha szavazását nyilvánosságra hozta.

Felvidék.ma

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »