Egy évvel az olajkatasztrófa után

Egy évvel a Mexikói-öbölben történt olajkiömlés után még mindig nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi kárt okozott a katasztrófa.

2010. április 20-án sújtotta a Mexikói-öböl területét a világ eddigi legnagyobb óceáni olajkatasztrófája. A tragédiát – amely során tizenegy ember lelte halálát és több mint 4 millió hordónyi kőolaj ömlött ki a tengerbe – egy metángáz-robbanás okozta. Egy évvel az események után még mindig nem ismert a teljes okozott kár mértéke, nem tudták az olaj vízbe ömlésének következményeit teljességgel felmérni – tudósít a Reuters. Az olaj elszennyezi az óceánt és az ártereket, veszélyezteti az élővilágot, valamint hátraveti a Mexikói-öböl partjának gazdasági fejlődését.

Számos kutató tartja azonban úgy, hogy közvetlenül a baleset utáni, károkozással kapcsolatos becslések és félelmek egy része túlzó és – mint ahogy mára bebizonyosodott – alaptalan. Az akkori előrejelzések szerint a hatalmas olajmennyiség akár évtizedekre szinte teljesen kihalttá tehette volna az öblöt. Szerencsére ez mégsem következett be. Edward Overton, a környezeti tudományok professzor emeritusa a Louisiana Állami Egyetemen így fogalmaz: „Ez egy iszonyatosan nagy felfordulás, de nem a világ vége.” Természetesen ehhez hasonló álláspontot igyekeznek mindenkiben kialakítani a felelősök is. A BP eddig 16 milliárd dollárt fordított helyreállítási munkálatokra, valamint 20 milliárd dolláros alapot hozott létre a károsultak kompenzálására, melyből eddig több mind fél millióan részesültek. A mammutcég közel 70 milliárd dollárt veszített piaci értékéből a katasztrófa következtében. Mára közleményeik szerint az öböl helyreállítása sikerrel járt, minden szempontból biztonságos hely.

A nyugtató szavak azonban nehezen győzik meg az öböl partjának érintett lakosságát. Az olaj óceánba jutásának igen szerteágazó következményei vannak. Nagy sérülés érte a terület tengeri teknős-, valamint tonhal állományát. Madarak ezrei haltak meg és egy év alatt 153 újszülött palackorrú delfin tetemét sodorta a partra a tenger, haláluk pontos oka még nem tisztázott. Arra is találtak bizonyítékot, hogy a tengerfenék több részen szennyezett továbbra is az olajtól. A helyi, halászatból élő lakosság beszámolása szerint csökkent a halak és rákok mennyisége. Az osztrigában korábban gazdag vizekben található kagylók száma erősen megcsappant és igen sok döglött osztrigát találtak a területen. A halászat mellett számos egyéb gazdasági tevékenységre van hatással mindmáig a katasztrófa, ezért is olyan nehéz felmérni annak pontos következményeit. Így az olajkiömlés hatása megmutatkozott a turizmusban, az ingatlanárakban, a banki- és szolgáltató szektorban. Az emberek tartanak az elszennyezett területtől, ami a helyi gazdaság számos ágazatában jelentős keresletcsökkenést okoz. Bár az élet megy tovább, az emberek akiknek életterét és megélhetését rongálta meg, valószínűleg soha sem fogják elfelejteni, hogy mekkora áldozatokkal járt a Deepwater Horizon fúrótorony tragédiája.

Wekler Mihály

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »