A finneken a világ szeme

Ismét az európai mentőcsomag körüli kérdőjelek kerülhetnek a fókuszba, azt követően, hogy a vasárnapi finnországi parlamenti választásokon az euószkeptikus erők nem várt előretörést értek el.

Az „Igaz Finnek” tömörülés régóta kampányol azzal, hogy megakadályozza az eurózóna bajba jutott tagországainak szánt pénzügyi segítség kiszélesítését, akár ha a feltételeket nézzük, vagy újabb mentőcsomagok kialakításához szükséges támogatásukat.

Sőt, a legfontosabb akadályozó tényezőt az EFSF válságalap állandó mechanizmusra változtatásához szükséges tárgyalásokon okozhatják a finnek, akik az egyik legnagyobb relatív (egy főre jutó) hozzájárulói a mentőcsomagoknak.

Ami a választást illeti, ma még nem látni pontosan milyen kormányerő alakulhat az északi országban, ugyanis meglehetősen fragmentált a pártrendszer, ahol közel azonos méretű kisebb pártok uralják a politikai tájképet.

A választás egyértelmű győztese a szavazatok 20.2%-át megszerző Konzervatív párt tűnik – az exit poll előrejelzések szerint. A jelenlegi pénzügyminiszter által vezetett konzervatívokat követik az ellenzéki szociáldemokraták a szavazatok 19.4%-ával, míg az Igaz Finnek a harmadik helyre pályáznak, miután várhatóan a leadott voksok 18.7%-át zsebelhették be. A jelenlegi miniszterelnök által vezetett centrista jobbközép párt a szavazatok 17.4%-ára tarthat igényt, negyedik befutóként nincs kizárva, hogy kormányerő maradjon.

Helyi megfigyelők szerint bonyolult tárgyalások elé néznek a pártok, aminek a végén azt sem lehet kizárni, hogy Timo Soini, az igazi finnek elnökjelöltje is kormányalkotó tényező legyen. Egy ilyen forgatókönyv bizonyosan megbonyolítaná az eurózóna pénzügyi egyensúlyával kapcsolatos megbeszéléseket.

Egy pesszimista forgatókönyv esetében az is elképzelhető, hogy nem sikerül június közepére felállítani a portugálok számára a közös európai pénzügyi csomagot, márpedig a hónap közepén ismét egy jelentősebb kötvénylejárat lesz esedékes Lisszabonban, amit külső segítség nélkül, a jelenlegi piaci feltételek mellett valószínűtlen, hogy teljesíteni tudjanak a luzitánok.

Bár mi nem számítunk arra, hogy baj legyen a portugál csomaggal, és valószínűleg a finnek legrosszabb esetben is csak keménykedni fognak (azt például elérhetik, hogy az eddigi ír és görög csomagok esetében ne tárgyalják újra a kondíciókat, amit pl. a legutóbb megválasztott dublini kabinet próbál épp elérni) és esetleg a portugálok sem fognak sokkal kedvezőbb kamatfeltételt kiharcolni maguknak. Mindenesetre a csomag május végére össze fog állni.

Aminek viszont lehet piacbefolyásoló hatása, hogy továbbra sem könnyű egyértelműsíteni az eurótérség pénzügyi egyensúlyát megteremteni hivatott közös mechanizmust illetve az ahhoz kapcsolódó pénzügyi feltételrendszert, emiatt olyan „kacsa” hírek is komolyan megmozgathatják a piacokat, mint a görög adósság átstrukturálásról indult ismételt találgatás. Márpedig ezek a megbolydulások kifejezetten a piaci árazásban csapódhatnak le, ami önmagában is rontja egy csomó ország finanszírozási helyzetét, így a „kacsa” hír a végén még valósággá is válhat. Jelenleg 1:3-hoz esélyét látjuk annak, hogy a következő másfél évben sor kerüljön a görög államadósság átstrukturálására.

Equilor

Friss hírek