Megalakult a szlovák kormány emberi jogi tanácsa

Megalakult a kormány emberi jogi tanácsa, melynek az a célja, hogy az általános emberi jogi, kisebbségjogi, illetve a nemek közötti egyenlőségi elveket megpróbálja átültetni a kormány, illetve a közigazgatás működésébe – mondta Petőcz Kálmám,  a kormányhivatal emberi jogi főosztályának

Petőcz Kálmán a Pátria rádiónak nyilatkozva tájékoztatott arról, hogy az emberi jogi tanács tegnap megtartotta első ülését. Ezen elfogadtak néhány dokumentumot is, köztök a a nemzeti-kisebbségi albizottság  statútumát. Ez egy olyan bizottság, amely speciálisan a nemzeti kisebbségek jogaival és érdekérvényesítésével foglalkozik (ezt a tevékenységet korábban a kormány úgynevezett nemzetiségi tanácsa folytatta).

A tanácsnak összesen 10 albizottsága lesz, az említett nemzeti-kisebbségi bizottságon túl külön bizottságok foglalkoznak majd a nemkormányzati szervekkel, a gyermekek és a nők jogaival, a rasszizmus elleni tevékenységgel, valamint további bizottságok is alakulnak a különböző emberi jogokkal összefüggésben.Az újonnan alakult testület a kormány tanácsadó szerveként működik. A kormánynak jelenleg három fő tanácsadó szerve van, az egyik a legiszlatív tanács, a másik a gazdasági és szociális tanács, a harmadik pedig az emberi jogi tanács.

Felvidék.ma

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »