250 milliárdot zárolna Matolcsy

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a hétvégén javaslatot tett Orbán Viktor miniszterelnöknek a 250 milliárd stabilizációs alap befagyasztására a globális és főleg lokális egyensúlytalanságoknak köszönhetően. A tervek szerint az alaphoz csak akkor lehetne hozzányúlni, ha „a lehetséges kockázatok valódi gondot okoznak”. Véleményünk szerint az alap segíthet a 2011-es költségvetési cél elérésében, ha a kormány túlságosan eltávolodna attól. A stabilizációs alap másik célja, hogy Magyarország kikerülhessen az EU által indított túlzott deficitcsökkentő eljárás alól.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »