Jó ötlet volt az euró bevezetése

A hétfőtől zajló VII. Komáromi Egyetemi Napok keretén belül tartott keddi közgazdasági konferencián Ivan Mikloš, szlovák pénzügyminiszter is előadott. A gazdaságpolitikus mellett Kassai Ákos, Járai Zsigmond és Világi Oszkár gondolataival ismerkedhetett meg a szép számban megjelent közönség.

Az előadások délelőtt tíz órakor kezdődtek, majd az ebédszünet után a délutáni program részeként először Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatóját hallgathatták meg a Selye János Egyetem Konferenciaközpontjának Aulájában. A jogászból lett sikeres vállalkozó előadása első felében a kőolaj sikertörténetét osztotta meg a jelenlévőkkel, majd a MOL csoportot mutatta be, mint tipikus példáját a sikeres közép-európai vállalatoknak. Világi, aki egyébként Járai Zsigmonddal egyetemben a Selye János Egyetem igazgatótanácsának tagja, érdekes, sokszor finom humorral fűszerezett előadása végén arra biztatta a fiatalokat, hogy legyenek céljaik és valósítsák meg azokat tehetségük szerint, mert így tudnak sikeresek lenni.

Ezt követően Ivan Mikloš, pénzügyminisztert üdvözölhette a konferencia közönsége. A szlovák nyelven folyó előadást a Gazdaságtudományi Kar megbízott dékánja, Okenka Imre vezette fel, aki bevezetőjében kiemelte a szakpolitikus képességeit és sikereit. A közönség között számos ismert személyiség foglalt eddigre helyet, többek közt Komárom polgármestere, Anton Marek is, akit a dékán külön üdvözölt.

Mikloš előadásában általános képet festett a Szlovákiában uralkodó gazdasági helyzetről, mindezt természetesen a a globális piaci körülmények elemzésébe ágyazva. Elmondta azt is, a szlovák gazdaságnak fel kell készülnie arra, hogy a nagy gyártó vállalatok a munkabérek növekedésével más telephelyeket választanak, ezért fontos olyan befektetőket találni, akik szofisztikáltabb feladatok végzését is az országba telepítenének. Viszont kiemelte, hogy már a Szlovákiában lévő vállalatok, mint a Volkswagen és a Kia gyáraiban is folynak olyan tevékenységek, amelyek magasabb hozzáadott értéket képviselnek.

A pénzügyminiszter továbbá szólt a kormány gazdasági elképzeléseiről és céljairól. Általános képet festett előadásában a szakember az elképzeléseiről, valamint az általa képviselt gazdasági iskola főbb motívumairól. Továbbá az euró helyzetét is elemezte, amely bevezetését jó döntésnek tartja, míg a Görögországnak adott kölcsönt elhibázott lépésnek, amelyet politikai érdekek vezéreltek. Az előadást követően a politikus válaszolt a közönség kérdéseire, valamint ajándékot is hozott a résztvevőknek, méghozzá a Hospodárske novniny-ban megjelent írásainak válogatott kötetét.

Az egyetemi napok rendezvénye szerdán a tudományos diákköri konferenciával folytatódik, majd délután tánc- és könyvbemutató, este pedig Bödöcs Tibor előadására kerül sor.

Felvidék.ma

Friss hírek