Dagad az amerikai államadósság

A március 15-i kamatdöntés jegyzőkönyve még a korábbiaknál is nagyobb megosztottságot mutatott a FED jegybankárai között.

Abban nagyjából egyetértettek a grémium tagjai, hogy a nyersanyagárak folyamatos emelkedése növekvő inflációs kockázatokat jelent, a gazdasági fellendülés mértéke és tartóssága kapcsán azonban már megosztottak voltak.

Ezzel összhangban a június végéig tervezett 600 milliárd dolláros kötvényvásárlási program teljes körű végrehajtása sem tűnik egyértelműnek a jegybankárok kommentárjai alapján. A hátralévő 3 hónap korábbi várakozásunk szerint kulcselem lesz az esetleges folytatást illetően, nem véletlen, hogy az április 27-re tervezett következő FED-ülés kapcsán már friss, ropogós információkra számítunk ennek kapcsán. A kommentárok pedig ezt követően is fontosak maradnak.

A fő problémát egyébként ebben a kontextusban a továbbra is dagadó államadósság jelenti, hiszen ismét az adósságplafont fenyegeti Amerika. A politikai és gazdasági döntéshozók továbbra sem akarnak markánsabb megszorításokat, ennek folyományaként változatlanul a problémák szőnyeg alá seprése zajlik. A legfrissebb beszámolók szerint tovább nőtt a FED által tulajdonolt állampapírok összértéke, ezzel toronymagasan vezet az amerikai államadósságot finanszírozók között a jegybank. Ez azonban eddig sem zavarta különösebben a befektetőket, hiszen amíg a zene szól, táncolni fognak a játékosok

Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »