Szlovákia két év múlva vezetné be a bankadót

Szlovákia legkorábban 2013-ban vezetheti be a bankadót a pénzügyminiszter szerint.

Ivan Mikloš az osztrák Die Presse című konzervatív napilapnak elmondta, hogy a bankadó bevezetésére vonatkozó elképzeléseket szeretnék minél jobban összehangolni az Európai Unióval. Ugyanakkor utalt arra, hogy uniós szinten igen lassan halad az adóharmonizáció.

A szlovák pénzügyi tárca vezetője már korábban is jelezte, hogy a szlovák kormány egyoldalúan is bevezeti a bankadót, ha az Európai Unió nem lenne képes dönteni a pénzügyi szektor közös adóztatásáról az év végéig.

A pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a befolyó bankadóból egy tartalékalapot képeznének a bankok számára, az összeg nem kerülne a központi költségvetésbe.

A 2009 óta az euróövezet tagjának számító Szlovákia mellett többek között Lengyelország, Szlovénia, Románia, Horvátország, és Bulgária is fontolgatja a bankadó bevezetését. Az Európai Bizottság tavaly október elején hivatalos javaslatot mutatott be a bankadó európai uniós bevezetésére. A részletekről azonban nincs megállapodás – írja az MTI.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »