Domogyedovó hoppon maradt

A hónapokkal ezelőtt még három moszkvai repülőtér sorsáról szóló találgatások mára végleges tényekké váltak. Vlagyimir Putyin miniszterelnök Seremetyevó és Vnukovó állami kézbe vételével összpontosítja a moszkvai légiforgalmat, ellenben a legforgalmasabb Domogyedovót kihagyták a tervekből. Az is lehetséges, hogy a mostanában szépen fejlődő Domogyedovóval szemben a másik két repteret szeretnék versenyképesebbé tenni. A találgatások most ezen a szálon folytatódnak.

A kormány múlt héten úgy döntött, hogy  konszolidáció keretében összevonja a főváros Vnukovó és Seremetyevó repterét. Moszkva 75 százalékban tulajdonult részét a Vnukovói reptér tőkéjéből az orosz kormány 45-50 milliárd rubelért venné meg, írja a Gazeta.ru orosz lap. Korábban a moszkvai vezetés privatizálni akarta a pakettet, de nemrég letett ezen szándékáról. Vlagyimir Putyin miniszterelnök sajtószóvivője közreadta, hogy nem lehetetlen az sem, hogy a későbbiekben Vnukovó 25 százalékos, magánrészvényesek által tulajdonult részét is megveszi az állam, bár azt csak „végső esetben”.

A moszkvai repterek fejlesztéséről  már egy éve folynak a tárgyalások. Először mindhárom nemzetközi reptérről szó volt, de végeredményben a domogyedovói részvényeket kihagyták a tervezetből, mondván a tisztán magánkézben lévő reptér tulajdonosaival nehéz a megegyezés. A fővárosi repterek egységesítésének e fajta törekvése a globális versenyképesség (elsősorban Európával szembeni) fenntartását  és a repterek közti versengés kiküszöbölését célozza. Nem is véletlenül, hiszen a Domogyedovói reptér évi utasforgalma 22,3 millió, míg a Seremetyevóé 19,3 millió, Vnukovóé pedig 9,5 millió. A kormány tanácsadói nemrégiben felbecsülték a repterek értékét, amiből kiderült, hogy Domogyedovó kétszer annyit ér, mint Seremetyevó, a magán- és állami kézben lévő Vnukovó pedig jóval kevesebbet a másik kettőnél.

Az állami kasszából finanszírozott új kifutópálya építéséért a két legnagyobb reptér versengett. Az állam azonban két kifutópálya megépítésére nem ad pénzt, Seremetyevó részvényesei pedig amúgy is 40 milliárd rubel körüli összeget szántak volna a bővítésre, így Domogyedovón egyenlőre nem épülhet meg a várva-várt új kifutópálya. Ez persze közvetlenül is azt jelenti, hogy valamelyest le fog maradni a két másik repülőtérre szemben, vélik a szakértők.

A közgazdász elemzők szerint Domogyedovó kihagyásának több oka van. Az első oka az, hogy az állam kifogásolja az átláthatatlan tulajdonosi hálóját, amely állítólag off-shore cégek bonyolult hálózata. Valószínűleg az is közrejátszhatott, hogy a részvények értéke miatt Domogyedovóval az állam nem többségi tulajdonos lenne, hanem úgymond a magánkézben lévő repülőtér partenere, mely csak tovább növelné saját nyereségét, az állam pedig nem kapna cserébe semmit (vagy nem sokat). A Vedomosztyi orosz lap lehetségesnek tartja az „elterelő manőver” forgatókönyvet is, mely szerint Putyin direkt Seremetyevót és Vnukovót hozza előnybe, hogy majd úgy öt év múlva (amikor Domogyedovó részvényesei nem bírják pénzzel és erőforrással a fejlesztéseket) újra szóba kerülhessen a konszolidáció, persze így az állam már tárgyalóképesebb helyzetből indul majd.

Kiss Annamária

Friss hírek