Strasbourgban perelnek bérükért a tanárok

Nemzetközi bírósághoz és szakmai szervezetekhez fordulnak a tanárok, mivel a hazai bíróságok pedagógusoknak kedvező ítéleteit a kormány nem hajlandó végrehajtani azzal az indokkal, hogy egyszerűen nincs pénz rá – írja a manna.ro

Az Európai Emberjogi Bírósághoz kívánnak fordulni a pedagógusok, amiért a kormány a jogerős bírósági döntések ellenére sem hajlandó kifizetni a 33 százalékos tanári béremelést, jelentette be tegnap Lucia Cojocaru, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének Kolozs megyei elnöke. A tanárok 50 százalékos fizetésemelését egy 2008-as törvény írta elő, amit soha nem alkalmaztak, így több tanár is beperelte az államot.

tanárok beperelték az államok Romániában

Az érdekképviselő szerint abszurd a kabinet jogszabály-tervezete, amellyel év végéig befagyasztanák azoknak a pedagógusoknak a fizetését, akiknek a bíróság béremelést ítélt meg. A szakszervezeti vezető elmondta, Kolozs megyében is megszületett a jogerős bírósági döntés a fizetésemelésekre, akárcsak Botoşani, Suceava, Arad és Călăraşi megyében, ezért a botoşani-i és a suceavai érdekvédelmi vezetőkkel egyeztetve úgy döntöttek,

a nemzetközi igazságszolgáltatáshoz fordulnak.

„Ma (tegnap – szerk. megj.) kaptam emailt a kollégáktól, amelyben közölték, már dolgoznak a formaságokon. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezethez is elmegyünk, és szombaton Budapesten, a nemzetközi szakszervezeti összejövetelen kifejezzük nemtetszésünket azzal kapcsolatban, hogy egy jogállamban a kormány felülírja az igazságszolgáltatás ítéleteit” – magyarázta Lucia Cojocaru.

A Boc-kabinet felelősségvállalással akarja elfogadtatni azt a tervezetet, amelyben meghatározzák, hogy egy oktatónak mekkora fizetés jár. Ezzel a Botoşani és Suceava megyében alkalmazott pedagógusoknak is befagyasztják év végéig a plusz 33 százalékos kiegészítés folyósítását, amelyet jelenleg is kapnak.

A bírósági ítéletek miatt az azonos bérkategóriába eső tanárok között jelentős jövedelembeli különbségek alakultak ki. Emil Boc kormányfő elmondta, emiatt (is) látták szükségesnek, hogy kidolgozzanak egy, a méltányosságra alapuló, egységesítő törvénytervezetet. A szakszervezet szerint hétezer jogerős döntés született a béremelésről, és több mint ötvenezer hasonló ügy fekszik a bíróságok asztalán.

A jogszabálytervezet feltételezhetően nem végleges

változatát a Mediafax múlt héten szivárogtatta ki. Ebben az áll, hogy a kollektív és az egyéni munkaszerződések szintjén nem lehet tárgyalni a megszabottnál magasabb fizetésekről vagy egyéb juttatásokról az idei év végéig.

Vagyis a tervezet kimondja, hogy a tanárok bérei a megszabotthoz képest 2011. december 31-ig változatlanok maradnak, ami azt jelenti, hogy ha elfogadják a jogszabályt, az igazságszolgáltatás döntéseit csak 2012-ben lehetne leghamarabb gyakorlatba ültetni, az összegeket pedig részletekben kapnák meg a tanárok.

Felkopik a tanárok álla?

A tervezet a bruttó béreket a kezdő tanárok esetében 979 lejben, az egyes fokozattal rendelkező, hat év régiséggel bírók esetében 1101 lejben, a 14 éve tanítók esetében pedig maximálisan 1391 lejben határozza meg. Az az oktató, aki egyes szakmai fokozattal rendelkezik, és 35 éve van a pályán, 1713 havi bruttó juttatást, a negyven éve tanítók pedig 1894 lejt kapnának.

A tanítók és az óvodai oktatóknak kevesebb bér járna, az egyes fokozat és 6-10 év régiség után mindössze bruttó 961 lejt adna az állam. A tervezet a felsőoktatásban dolgozókra is kitér, a 10-15 éve pályán lévő egyetemi tanár fizetése szintén bruttó összegben 2516 és 4959 lej között mozoghat.

A képviselők kifogásolják, de átverik a parlamenten

Máté András, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője tegnap megerősítette, hogy a kormánykoalíciós tanács tegnap úgy döntött, a kabinet felelősségvállalással fogadtatja el a jogszabályt. Elmondta, a bírósági döntéseket tiszteletben tartják, és a 33 százalékos bérkiegészítést kifizetik, csak nem ebben az évben.

„Jogászként számomra viszont kérdéses, hogyan oldják meg mindezt, hiszen a jogszabály nem alkalmazható visszamenőleg. Az sem világos, hogy a miniszterelnök hogyan dönti el, melyik bírói ítélet az úgynevezett valós döntés, hiszen sok megyében nem nyertek pert a tanárok ugyanabban az ügyben. Szerintem a kormánynak ez az intézkedése arra fogja kényszeríteni a pedagógusokat, hogy mindenki elindítsa a pert” – magyarázta.

A nagyobbik koalíciós párt, a Demokrata Liberális Párt képviselőinek az imázs fáj jobban, és egyértelműen Daniel Funeriu tanügyminisztert hibáztatják. Sőt követelik a tárcavezető lemondását.

Nemcsak bérből élnek

Érdeklődésünkre a Kolozsváron oktató tanárok nagy része tegnap már csak kézlegyintéssel reagált a Boc-kabinet tervezetére. A Brassai Sámuel Elméleti Líceumban társadalom-tudományokat oktató Chica Gábor elmondta, már egyáltalán nem lepődik meg azon, hogy Romániában a végrehajtó hatalom beleszól az igazságszolgáltatás hatáskörébe.

Szerinte nincs más lehetőség, mint megvárni a választásokat, és helyesen szavazni. Hozzátette, azok a tanárok, akik hivatástudatból még a pályán maradtak, régen nem csak a pedagógusi bérükből tartják fenn magukat, abból ugyanis lehetetlenség megélni.

A kabinet ezzel a kezdeményezéssel szeretné kibekkelni a 2008-as választási kampány részeként megszavazott 50 százalékos pedagógusi fizetésemelés folyósítását. Az 50 százalékos emelésből 14-17 százalékot törlesztett a kormány. Emil Boc kormányfő elmondta, az állam nem tudja fedezni a megemelt bérek után járó többletkiadást, amely idén körülbelül 500 millió euróval terhelné meg az államkasszát.

Ma még azzal pontosította, hogy a Legfelső Bíróság döntése a tanári béremelésekről csak 2008. október 1. és 2009. december 1. közti időszakra vonatkozik. Az erre a periódusra járó többletjuttatásokat pedig átütemezve fogják kifizetni, ahogy az ország pénzügyi erőforrásai ezt lehetővé teszik, és ahogy ezt a többi társadalmi csoport esetében is tették.

Manna.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »