Az alkotmányt is górcső alá veheti a Bizottság

A magyar kormány által kidolgozott alkotmánytervezet egyes rendelkezéseit ostorozta kedden az Európai Parlament plenáris ülésén, Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának elnöke. Barroso bizottsági elnök arról biztosította, hogy Brüsszel rajta tartja majd a szemét „az ilyen ügyeken”.

Az Európai Bizottság figyelemmel fogja kísérni az új magyar alkotmánnyal kapcsolatos vitát – helyezte kilátásba kedden José Manuel Barroso, a testület elnöke azt követően, hogy interpellálták a kérdésben. A kérdező Guy Verhofstadt, az európai liberálisok parlamenti frakcióvezetője előzőleg arra panaszkodott, hogy az alkotmány tervezete olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek „minden, az EU-alapszerződés második cikkében rögzített európai alkotmányos elvvel ellentétesek”. A volt belga miniszterelnök a Bizottság vizsgálatát szorgalmazta az ügyben.

Barroso válaszában rámutatott, hogy valamennyi uniós tagország alkotmányának összhangban kell lennie az európai alapértékekkel, tiszteletben tartva a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok elveit. „Még nem találkoztam olyan tagállami alkotmánnyal, ami szembehelyezkedett volna ezen értékekkel. De elméleti síkon, ha a Bizottság ilyet tapasztal, akkor cselekednie kell. Biztos lehet abban, hogy a Bizottság nagyon szorosan figyelemmel kíséri majd ezeket a kérdéseket” – szögezte le válaszában a testület feje, aki emlékeztetett rá, hogy a Bizottság a magyar médiatörvény esetében, miként más, diszkriminációval kapcsolatos ügyekben is cselekedett.

Verhofstadt közleményében úgy vélte, hogy miközben az EU minden lehetséges eszközzel felvértezte magát az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok szavatolására, „néhány tagállam egyszerűen ámokfutást folytat”. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió több egységes piacnál, egy a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartására, oltalmazására és megszilárdítására irányuló politikai projekt. „Ellenkező esetben nem sok különbség lenne köztünk és Kína között. A magyar kormány által újonnan javasolt alkotmány olyan rendelkezéseket tartalmaz – mint a szavazati jog megadása kiskorúaknak (sic), az abortusz és az azonos neműek közötti házasságkötés tiltása, az irredentizmus, az alkotmánybíróság függetlenségének csorbítása -, amelyek ellentétesek valamennyi az EU-szerződés második cikkében foglalt európai alkotmányos elvvel” – szögezte le a liberálisok frakcióvezetője.

Verhofstadt szerint az EU-nak ügyelnie kell arra, hogy ugyanúgy számon kérje a közösségi joganyagtól való eltávolodást a tagjain, mint azokon az országokon, amelyek tagjává szeretnének válni. „Számítok a Bizottságra, hogy Barroso elnök mai kötelezettségvállalásához hűen alaposan szemügyre veszi a magyar alkotmányban javasolt változásokat és jelezni fogja, hogy megfelelnek-e az uniós jognak” – tette hozzá a liberális politikus.

Sophie In’t Veld (holland liberális), az állampolgári jogi bizottság alelnöke szerint a helyzet illusztrálja, hogy sürgősen szükség van az emberi jogok érvényesítését szolgáló jogi eszközökre, és felszólította a Bizottságot, hogy terjesszen elő jogszabályi javaslatokat, például a sajtószabadság területén.

Viviane Redding, az EU állampolgári ügyekért felelős biztosa a múlt héten még úgy fogalmazott, hogy az alkotmány a tagországok belügye és ha bárkinek is fenntartásai lennének országuk alaptörvényével szemben, akkor a szóban forgó ország bíróságához kell fordulnia.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »