Végleg „adios”-t mond Zapatero

Gátat vetett a találgatásoknak José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök azzal, hogy a szocialisták Központi Választmányának szombati ülésén bejelentette, nem kíván 2012-ben is indulni a minaiszterelnöki posztért. Utódjáról azonban csak a május 22-i tartományi és helyhatósági választások után dönt a párt. Akár a nyár végéig is elhúzódó utódlási harc veszélyzetetheti a szocialisták startégiáját, akik a népszerűtlen miniszterelnök félreállásával lehetőségük nyílik támogatottságuk növelésére.

A spanyol sajtó nyílt titokként kezelte az elmúlt hetekben, hogy José Rodríguez Zapatero pártja április 2-ai választmányi gyűlésén lemond a miniszterelnök- jelöltségről. A szocialista miniszterelnök nem is cáfolt rá a várakozásokra, szombati beszédében bejelentette, harmadszorra nem indul a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) miniszterelnök-jelöltjeként. Zapatero a választmányhoz intézett beszédben megemlítette, hogy 2004-es választási győzelme idején már gondolt arra, hogy két ciklusnál többet nem kíván miniszterelnökként végigszolgálni.

Elhatározásában elődjét, José María Aznart követi, aki nyolc évnyi kormányfőség után hagyta ott a Moncloa- palotát. Aznar azonban rögtön kijelölte utódját, az ellenzék jelenlegi vezetője, Mariano Rajoy személyében, a belső pártcsatározások elkerülése végett. A legnagyobb fejtörést a szocialista pártban most éppen az jelenti, hogy Zapatero ebben nem követte az egykori néppárti miniszterelnököt.

Most még az is kérdéses, hogy a szocialisták központi vezetősége szavaz majd a jelölt személyéről, vagy a párt országos szervezetére kiterjedő választásokat, és ezzel együtt kampányt, tartanak majd. A La Sexta országos tévécsatorna legutóbbi felmérése szerint a PSOE választók kétharmada az utóbbit preferálná.

A két legesélyesebb jelölt, Alfredo Pérez Rubalcaba miniszterelnök- helyettes és belügyminiszter és Carme Chacón hadügyminiszter, neve mellet a PSOE számos politikusának személye merült fel Zapatero utódjaként. Így versenybe szállhat José Bono, a Képviselőház jelenlegi elnöke, José Blanco, forrásügyi miniszter, vagy a korábban a központi vezetőséggel szemebehelyezkedő Tomás Gomez, a párt madridi szervezetének elnöke.

Zapatero utódja a legnagyobb valószínűség szerint azonban a Rubalcaba-Chacón párharcból kerül majd ki. Rubalcaba mellett szól politikai tapasztalata, párton belüli népszerűsége és a PSOE tartományi főtitkárainak, a báróknak, a támogatása. Miniszterelnök- helyettesi pozícióba való emelése Zapatero azon szándékaként is értelmezhető, hogy a miniszterelnök ezzel az utódlásnak kívánt irányt adni.

Chacón Rubalcabával szemben a 17 tartományi főtitkár közül mindössze csak kettő- háromnak bírja a bizalmát. Kevesebb politikai tapasztalattal rendelkezik, tíz éve képviselő és miniszterként csak 2007 óta tagja a kormánynak. A La Sexta felmérése szerint a szocialista szavazatok 25,4 százalékát gyűjtené be, szemben Rubalcaba 71 százalékával. Chacón azonban jobban szerepelne, ha a Néppárt (PP) szavazóit kellene meggyőzni, hogy Mariano Rajoy-jal szemben rá szavazzanak. Míg Rubalcabát a néppárti szavazók 10 százaléka választaná a PP elnöke helyett, Chacónra a néppártiak 15 százaléka voksolna.

A május 22-i választás döntő fontossággal bír majd az utódlásra nézve is. Amennyiben a szocialisták megalázó vereségbe szaladnak bele, az könnyen jelentheti Rubalcaba népszerűségének csökkenését, mint aki a közelebb állt a kormányfőhöz és nagyobb befolyása volt a kormány politikájára. Ebben az esetben Chacón a párt megújítójaként léphet fel, csakúgy, mint 2000-ben tette ezt José Zapatero. 

Ha az ellenzéken múlna a PSOE gyors döntésre lenne rászorítva. A PP Zapatero bejelentésével újra előrehozott választásokat követel, amit már ősszel szeretnének megtartani. Az előrehozott választások kampányát Esperanza Aguirre madridi és Francisco Camps valenciai tartományi elnök vezeti. A PP szándéka nyilvánvalóan kiderül a párt hivatalos twitter- üzenetéből: Zapatero nyomában a PSOE-nak is távoznia kell. 

Pap Milán

Friss hírek