Lesz pénz a határon túliak oktatási-nevelési támogatására

A Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményben cáfolja a napokban  felröppent sajtóhíreket, melyek szerint idén nem lesz a határon túl élő óvódás és iskoláskorúak számára oktatási-nevelési támogatás.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. magyarországi bejegyzése folyamatban van – ez az oka a pályázati kiírások késésének-, ez előreláthatólag pár héten belül megtörténik, és ezt követően megjelenhetnek a pályázati kiírások.

„Ugyanakkor szükségesnek tartjuk ismételten hangsúlyozni, hogy bővül a támogatottak köre, hiszen a legutóbbi törvénymódosítások nyomán lehetővé vált, hogy az óvodások is részesülhessenek a támogatásokból. Kollégáink azon lesznek, hogy a kifizetések lehetőleg ne sokat késsenek, és mindenki megkapja a támogatást. A pályázatok kiírásáig az érintettek türelmét kérjük” zárul a Nemzetpolitikai Államtitkárság közleménye.

Kitekintő / Nemzetpolitikai Államtitkárság

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »