Európában terjeszkedne a kínai vasúti cég

Kína legnagyobb vasútipari cége európai terjeszkedésre készül, miután a kontinens egyes országai a közelmúltban lazítottak a hich-tech termékek importjára vonatkozó korlátozásaikon – írja a China Daily. A világ legjelentősebb mozdonygyártójának tartott China South Locomotive & Rolling Stock Co. (CSR), mely jelenleg 20 európai országba szállít vonatokat és alkatrészeket, a jövőben nagysebességű vonatokat tervez importálni a kontinens államaiba.

A cég a közelmúltban 350 millió jüan (37,9 millió euró) értékű megrendelésre vonatkozó szerződés kötött Törökországgal, mely a CSR eddigi legjelentősebb európai megrendelése. A vállalat továbbá tavaly egy, a – gyorsvasút-hálózatok kommunikációs csatornái számára kulcsfontosságú – félvezetőket tanulmányozó kutatási központot nyitott az Egyesült Királyságban. Elemzők szerint a kínai gyártó alacsony árai versenyelőnyt jelenthetnek számára az európai piacokon, ugyanakkor azzal a CSR is tisztában van, hogy a nyugati országokba való betörés nem lesz egyszerű. Ennek ellenére a cég vezetője abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy vonataik „legalább ugyanolyan, ha nem jobb minőségűek, mint a nyugati versenytársakéi”.

Az elmúlt öt év során gyorsvonat-nagyhatalommá vált Kína a közelmúltban számos országba exportálta vasúti technológiáit, sőt egyes távol-keleti gyártók az amerikai piacra is szemet vetettek. Ugyanakkor a kínai cégek rohamléptű technológiai fejlődése egyes európai és japán vállalatok szerint nemcsak a jelentős kutatás-fejlesztésnek, hanem a nyugati technológiák jogosulatlan felhasználásának is köszönhető. A kínai gyorsvasút-projekteket korábbi cikkünkben részletesen is bemutattuk.

Mészáros Tamás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »