Botrány az EP-ben: jön a csalások elleni hatóság

Az unió csalás elleni hivatalának hatáskörébe tartozik a legalább négy EP-képviselőt érintő korrupciós botrány felderítése – ebben állapodott meg tegnap Jerzy Buzek európai parlamenti hézelnök as képviselőcsoportok vezetőivel. A testület azonban továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy bármilyen vizsgálathoz nemzeti hatóságok felkérésére is szükség van. Az EP korrupciós botrányának következményei folytatódnak.

Az európai parlamenti képviselőcsoportok vezetőit, valamint a testület elnökét, Jerzy Buzeket tömörítő Elnökök Értekezlete támogatta a házelnök azon indítványát, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is megkapja azokat az e-maileket, amiket a legalább négy EP-képviselőt érintő korrupciós botrányt leleplező Sunday Times küldött Diana Wallis parlamenti alelnöknek. Úgy tudni, ezek az e-mailek tartalmazzák azokat az információkat, amiket a Sunday Times újságírói gyűjtöttek, amikor lobbistának kiadva magukat pénzt kínáltak európai parlamenti képviselőknek, hogy cserébe jogszabályokhoz nyújtsanak be módosító indítványokat.

Az Európai Csalás Elleni Hivatalnak azonban még így is várnia kell, mielőtt kihallgathatja az érintett képviselőket, vagy átkutathatja az irodájukat. Az EurActiv brüsszeli tudósítója ugyanis úgy tudja, minden EP-képviselőcsoport vezetője egyetértett Jerzy Buzekkel abban, hogy európai szintű főügyész hiányában az OLAF-nak a nemzeti hatóságoktól kelljen felkérést vagy utasítást kapnia ahhoz, hogy a képviselők után nyomozhasson. Brüsszeli források szerint ezt az álláspontot még az átláthatóság mellett a leginkább kiálló Zöldek is támogatták.

Ausztria és Szlovénia pedig állítólag már felkérte a parlamentet, hogy függessze fel a mandátumukról lemondó Ernst Strasser osztrák néppárti és Zoran Thaler szlovén szociáldemokrata képviselő mentelmi jogát, hogy a nyomozás minél hamarabb megkezdődhessen az ügyben.

Közvetlenül a találkozó előtt Jerzy Buzek egy levelet küldött a képviselőcsoportok vezetőinek, több javaslatot is téve arra vonatkozóan, hogy hogyan kezeljék a “néhány kollégánk részéről tapasztalt felháborító viselkedés következményeit” – írta Buzek. A házelnök több javaslatot is tett arra nézve, hogy hogyan lehessen elkerülni a jövőben a mostanihoz hasonló botrányokat. 

Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az Európai Parlament fel fogja kérni az Európai Bizottságot, hogy készítsen elő egy tervezetet, ami kötelezővé tenné bármilyen uniós intézménybe a regisztrálást. Eddig ugyanis a lobbitevékenységekről csak önkéntes alapon vezettek nyilvántartást, és csak a Bizottságnál és a Parlamentnél. A parlament azonban most azt tervezi, hogy a lobbistáknak de facto naponta be kellene jelentkezniük, még akkor is, ha éves belépővel rendelkeznek az uniós intézményekbe, ezzel ugyanis nyomon lehetne követni, hogy kikkel beszélnek és milyen találkozókon vesznek részt az Európai Parlamentben.

Azoknak a képviselőknek pedig, akik kiállnak egyes ügyek mellett, amelyekben akár közvetlenül, akár a jövőben bármilyen pénzügyi érdekeltségük lehet, írásban kellene erről nyilatkozatot tenniük. Minthogy a négy képviselőt érintő botrány rávilágított arra, hogy többeknek van “másodállása”, ennek a felügyelete is szigorodni fog, a képviselőknek pedig évente többször kell majd nyilatkozniuk az érdekeltségeikről, a már létező érdeknyilatkozatokat pedig gyakrabban fogják felülvizsgálni.

Az egyes ügyekről jelentéstevő képviselőknek ezen felül még egy úgynevezett jogalkotási lábnyomot” is közzé kell tennie, amelynek tartalmaznia kell minden külső szervezetet vagy magánszemélyt, akivel egyeztettek, vagy akitől tanácsot kaptak a jelentésekhez.

Jerzy Buzek házelnök mindemellett a sajnálatát fejezte ki, hogy a parlament úgy véleményezte az Európai biztosok magatartási kódexét, hogy nem volt sajátja. A kidolgozandó képviselői etikai kódex valószínűleg szankciókat is tartalmazna, egy etikai bizottságnak adva meg a jogot, hogy foglalkozzon az egyes esetekkel. “Azt javaslom, hogy vizsgáljuk meg részletesen a biztosok kódexét, valamint a 27 tagállam parlamentjének szabályait, hogy lássuk, vannak-e olyan általános elvek, amikben könnyen meg tudunk egyezni.” – mondta Buzek a tervezett parlasmenti etikai kódexről.

Kitekintő / Euractiv.hu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »