Elkezdték telepíteni az új izraeli rakétavédelmi rendszert

Az izraeli hadsereg (IDF) március 27-én vasárnap telepítette az Iron Dome (Vaskupola) nevű új rakétavédelmi rendszer első ütegét Izrael déli részén – jelentette a Háárec izraeli napilap. A 200 millió dollár értékű új rakétaelhárító rendszer kísérleti jellegű telepítését még pénteken rendelte el Ehud Barak védelmi miniszter, miután az utóbbi napokban gázai fegyveresek több tucat rakétát lőttek ki a zsidó állam déli területeire, melyekre válaszul az izraeli légierő gázai célpontokat támadott.

A Gázai övezet és Izrael határán továbbra is nagy a feszültség, noha az övezetet ellenőrző iszlamista Hamász a jelentések szerint szombaton megállapodott a gázai fegyveres csoportokkal a 2009 eleje óta ezidáig többé-kevésbé betartott nem hivatalos tűzszünet visszaállításáról.

Izraeli tisztségviselők figyelmeztettek, hogy a Vaskupola-rendszer továbbra is kísérleti fázisban van, így még nem képes teljes mértékben ellátni az ország védelmét a közeledő rakétákkal szemben. Az izraeli Rafael Advanced Defense Systems Ltd. által több mint három évig fejlesztett, 5 és 70 kilométer közötti hatótávolságú rakéták elfogására tervezett Vaskupola képezi az izraeli rakétavédelmi rendszer legalsó szintjét.

Amir Perec korábbi izraeli védelmi miniszter szerint Izrael déli és északi területeinek védelméhez 13 ilyen rakétavédelmi üteg telepítésére volna szükség. Az izraeli hadsereg szerint a jövőben több üteget is telepítenek majd az ország déli részén, azt azonban nem tudni, hogy pontosan mikor. Az Izraeli Légierő (IAF) hangsúlyozta, hogy a gázai eredetű rakétatámadások elhárítására legalább öt rakétavédelmi ütegre lesz majd szükség.

Az utóbbi hónapokban sok kritika érte a Vaskupola-programot, amiért nem került sor korábban a rendszer kísérleti jellegű telepítésére. Egyesek szerint a késlekedésnek a kudarctól való félelem volt az oka, mindazonáltal a közvélemény nyomása láthatóan gyorsított a menetrenden – jegyezte meg a The New York Times. Az amerikai napilap a program költségeire is felhívta a figyelmet, hiszen míg a gázai fegyveresek által Izrael ellen kilőtt kezdetleges rakéták előállítása olcsó, addig becslések szerint az elfogásukra indított rakéták ára 25-100 ezer dollár között mozog.

Selján Péter

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »