Megbukott a kanadai kormány

Stephen Harper konzervatív kormánya 2008 óta kisebbségben vezette az országot. Az előrehozott választások ígérete már a levegőben lógott, hiszen egyetlen ellenzéki párt sem fogadta el a Jim Flaherty pénzügyminiszter által kedden bemutatott éves költségvetést, amely a válság alatt felgyűlt államadósság lefaragását vette célba megszorítások által. Ám az ellenzéki pártok most azért szavaztak 156-145 arányban a Toryk ellen, mert a pártot két ízben bűnösnek találta Peter Milliken Házelnök a „Parlament akadályoztatásában”. Kanada történelmében ez az első eset, hogy egy kormányzó pártot a szövetségi Parlament munkájának feltartásában találnak vétkesnek; elsőként Bev Oda miniszterasszony hallgatott el a Képviselőház elől fontos információkat, másodszor a kormánypárt nem nyújtott kielégítő tájékoztatást egyes adócsökkentési programjaik várható költségeiről.

Kérdéses azonban, hogy Harper kormányának megbuktatása valódi változást hoz-e a jövőben. A közvéleménykutató intézmények előrejelzései szerint a Konzervatív párt vezeti a népszerűségi listákat. A többi jelenlegi parlamenti párt, a Liberálisok (LPC), Demokraták(NDP) és a Bloc Quebecois (BQ) sem tud enyelőre annyi megelőlegezett szavazatot felmutatni, amely esélyt biztosítana nekik a kormányalapításra. Stephen Harper miniszterelnök ezért azzal vádolta az ellenzéki pártokat, hogy egy „szükségtelen” választást idéztek elő, az adófizetők rovására.

Kummer Lívia

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »