Chávez dél-amerikai körútra indul

Chávez először az argentin fővárosba, Buenos Airesbe utazik, ahol Cristina Fernández elnökkel tárgyal majd. A két elnök célja, hogy a kormányok között fennálló kétoldalú szerződéseket felülvizsgálják, illetve országaik szövetségét megerősítsék.

Az elnök ezután Uruguayba, Bolíviába és Kolumbiába utazik, ahol José Mujicával, Evo Moralessel és Juan Manuel Santos elnökökkel egy korábban függőben maradt találkozót bonyolít le. A kolumbiai elnökkel a tervek szerint értékelik majd a Kolumbiában – még az előző kormány idején – kialakult összetűzések csillapítására hozott intézkedéseket.

Chávez elmondta, hogy a gazdasági minisztereivel egyetemben egy új programon dolgozik, és célja, hogy a szomszédos országokban egyezmények szülessenek a kérdésben. A programról részleteket egyelőre nem árult el.

Sándor Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »