Ezért hívta vissza Budapest a pozsonyi konzult

A pozsonyi Új Szó információi szerint a múlt hét elején Budapest visszahívta Farkas Gézát, a Magyar Köztársaság pozsonyi konzulját. A lap értesüléseit hivatalosan ugyan nem erősítették meg, de Farkas Géza teendőit mától helyettese, Bényi Katalin látja el.

A magyar Külügyminiszérium sajtóosztályának munkatársa a lap telefonos megkeresésére annyit mondott, nincs olyan információja, hogy Farkast visszahívták volna, bővebb tájékoztatást írásban ígért.

Farkas Gézát szlovák szervezetek részéről az utóbbi hónapokban több bírálat érte egy interjúbeli kijelentései miatt, melyben a szlovákság történelmének egyes részeiről, elsősorban a Cirill–Metód-kultuszról beszélt, mondván, ez utólagosan kapott ekkora hangsúlyt, egyébként a középkor folyamán nem létezett, ellentétben a Szent István-kultusszal. „Szlovákia az állami attribútumokat, mint egyfajta licencet vette át, nem pedig sok évszázados küzdelemben harcolta ki őket. A szlovák társadalom ezeket a jegyeket magán viseli, történelmet és identitást nagyon nehéz mesterséges eszközökkel kialakítani” – magyarázta a konzul a bumm.sk hírportálnak adott, idén február 2-án megjelent inerjújában.

A nyilatkozat miatt tiltakozott a Matica slovenská, a Pánszláv Unió, és a HZDS. Mečiar Pártja szerint a konzul a szlovák államiság létjogosultságát vonta kétségbe, ezért tiltakozásra szólította fel Mikuláš Dzurinda külügyminisztert. A szlovák külügyminiszérium nem kívánta kommentálni a konzul visszahívását.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

Védelmi ipari program indulhat jövőre az unióban

Kihívást jelent az EU azon ígéretének teljesítése, mely szerint tavaszig leszállít egymillió 155 milliméteres lőszert Ukrajnának, a vállalás teljesítése "valamivel több időt vesz igénybe" - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az Európai Védelmi Ügynökség éves konferenciáján.

Read More »