Senki sem vásárolja meg a romákat a népszámláláson

Miután a Roma Unió Pártának elnöke, František Tanko azt állította, hogy Királyhelmec és Rimaszombat környékén két párt hét eurót ajánl az ott élő romáknak, ha a népszámláláson magyarnak vallják magukat, az MKP és a Most-Híd is elhatárolódott ettől.

František Tanko ugyan a sajtótájékoztatóján nem nevezte meg, hogy melyik két pártra gondolt, (mint mondta, egyelőre a bizonyítékokat gyűjtik, majd feljelentést tesznek az ügyben a rendőrségen), Szlovákiában gyakorlatilag csak két politikai párt érdekelt abban, hogy a népszámláláson minél többen vallják magyarnak magukat. Tanko szerint visszaélnek azzal, hogy a romák között sok az olyan személy, aki nem tud írni, olvasna – ahogy erre már a választások idején is több példa volt. A hét euróból állítólag ötöt kap a roma személy, két euró illeti azt, aki a közvetítést lebonyolítja.

Az MKP elutasít minden olyan módszert, hogy valakit pénzért foglaljon állásfoglalást közéleti kérdésekben. Berényi József pártelnök tájékoztatása szerint az MKP-nak a jelenlegi anyagi körülményei között sem lenne lehetősége erre, de nem ez a döntő szempont, hanem az, hogy azt kívánják elérni, belső meggyőződésből, lelkiismereti szempont alapján vallják magukat minél többen magyarnak a népszámlálás során. Pásztor István, az MKP tőketerebesi  járási elnökségének tagja portálunknak nyilatkozva elmondta, hogy Királyhelmec környékén ők nem találkoztak a František Tanko által hangoztatott jelenséggel, és attól teljes mértékben elhatárolódnak. A Rimaszombati járásból megkérdeztük Auxt Ferencet, az MKP járási elnökét, aki hasonló értelemben nyilatkozott, és azt sem tartja kizártnak, hogy csupán kitalált híresztelésről van szó.

A Most-Híd szóvivőjének tájékoztatása szerint, népszámlálási kampányuk arra irányul, mindenki olyan nemzetiségűnek vallja magát, amilyen nemzetiségűnek saját magát tartja. Ennek érdekében roma nyelvű szórólapokkal is készülődnek a népszámlálási kampányra.František Tanko közölte, ők is kampányt folytatnak majd annak érdekében, hogy a romák vállalják saját identitásukat, tudatosítva, hogy a népszámlálási adatok alapján számítják ki majd a nemzetiségeknek járó állami támogatások nagyságát.

Felvidék.ma

Friss hírek

Új elnöke lett a vezető román kormánypártnak

Florin Citu kormányfőt választotta a következő négy évre elnökévé szombaton a román kormány vezető erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL). A feszült légkörű tisztújításon Citu 2878 szavazatot, ellenfele, a pártot négy éve vezető Ludovic Orban képviselőházi elnök 1898 voksot kapott.

Read More »

30 nap haladékot kapott az Evergrande

A 305 milliárd dolláros hiteltartozást felhalmozott Evergrande csütörtökön elmulasztotta egyik dollárkötvénye kamatainak kifizetését, ezzel közelebb került egy esetleges törlesztési csődhöz. A nemfizetés napjától 30 napos türelmi időszak indult, ha ez alatt nincs megoldás, jöhet a csőd. 

Read More »