Magasabb bérekért sztrájkolnak Bolíviában

A bolíviai központi szakszervezet, a Central Obrera Boliviana (COB) sztrájkot hirdetett, miután Evo Morales elnök csupán 10 százalékos béremelést ígért a katonáknak, rendőröknek, tanároknak és az egészségügyben dolgozóknak. A COB szerint ez rendkívül kevés, ráadásul, a kormány nem egyeztetett a szakszervezetekkel, hanem egyoldalú döntést hozott a béremelést illetően, írja a La Tercera. 

A bolíviai fővárosban, La Paz-ban a sztrájk miatt bezártak az iskolák, s utcai tüntetéseket is szerveztek, a közlekedésben azonban nincs fennakadás, továbbá a kereskedelem sem állt le, az üzletek ugyanúgy kinyitottak, mint egy átlagos napon.

A COB vezetője szerint a kormány hibát követett el akkor, amikor nem vett tudomást a szakszervezetről, és a béremelés kapcsán nem vonta be a tárgyalásokba.

A COB február 18-án már szervezett egy sztrájkot, ami csak részben volt sikeres, sokan ugyanis nem csatlakoztak a kezdeményezéshez. 

A bolíviai elnök népszerűségi indexe jócskán visszaesett a tavalyi évhez képest, tavaly ilyenkor 70% körüli volt, míg idén ez már csak 38 százalék.

Sándor Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »