Afgán holttestekkel pózolt a halálbrigád

A törékeny amerikai-afgán kapcsolat szempontjából a legrosszabbkor robbantott a Spiegel német hetilap az afgán tetemmel pózoló amerikai katonákkal, a három kép csupán töredéke annak a „jelentős” mennyiségű fotó- és videóanyagnak, amely a közelmúltban jutott a német lap birtokába. Az Egyesült Államok Hadserege hivatalos közleményben kért bocsánatot a „visszataszító” atrocitások miatt.

„Úgy állították be, mintha a srác gránátot dobott volna feléjük és lekaszabolták” – idézi a hétfői Spiegel a mindössze 21 éves Adam Wienfield Facebook bejegyzését, aki a népszerű közösségi oldalon számolt be apjának arról, hogyan dobálnak gránátokat, majd gyilkolnak afgán civileket a bajtársak „önvédelemből”. A német hetilap legfrissebb száma szerint egy tucatnyi – egyebek között drogokkal való visszaéléssel, a bajtársak fizikai bántalmazásával és holttestek megszentségtelenítésével is vádolt – amerikai katona 2010 első hónapjaiban hidegvérrel kitervelt forgatókönyvek alapján kegyetlenkedett az afgán lakossággal.

A rémtettek ismertetése mellett a Spiegel három felkavaró (!) képet is közöl, amelyeken napszemüveges, cigarettázó amerikai katonák egy afgán farmer, Gul Mudin holttestével pózolnak 2010. január 15-én. A tetem fejét a hajánál fogva a kamerába tartó egyik fegyveres, Jeremy Morlock szakaszvezető már három hónappal ezelőtt beismerő vallomást tett, a hadbíróság előtti meghallgatását most csütörtökre tűzték ki. A másik képen, ugyanazon holttest mellett guggolva a mindössze 20 éves Andrew Holmes tizedes látható, akinek hónapok óta folyó ügye – Morlockéhoz hasonlóan – egy „ártatlan” hasisbotrányból nőtte ki magát az afgán háború egyik legsúlyosabb perévé.

A fényképek teljes ellentétben állnak azzal a fegyelemmel, professzionalizmussal és tisztelettel, amellyel a katonáink csaknem 10 éve szakadatlanul látják el kötelességüket (Afganisztánban)” – részlet az Egyesült Államok Hadseregének nyilatkozatából, melyet a berlini amerikai nagykövetség tolmácsolt a nyilvánosság felé.

Washingtonban már régóta tudnak a Spiegel készülő anyagáról, az előzetes kárelhárítás már közel 100 napja elkezdődött: A hetilap szerint az elmúlt hónapokban olyan nagy nevek is kivették a részüket a diplomáciai roncsmentésből, mint az amerikai alelnök Joe Biden, vagy éppen a NATO erők afganisztáni főparancsnoka, David Petraeus tábornok, akik az ügyben már személyesen Karzai elnökkel is egyeztettek. A nyilvánosságra került képeknek egyelőre semmilyen komolyabb hatása nem volt Kabul utcáira, ám ez a sikeres kríziskommunikáció helyett inkább azzal magyarázható, hogy a cikk közlése Afganisztánban ünnepnapra esett.

Tatai Gábor

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »