Állampolgársági törvény: nincs egyezség a módosításról

Nincs egyezség a szlovák kormánykoalíció pártjai közt az állampolgársági törvény módosításának mikéntjéről.

Szlovákia nem kapott választ a magyar félnek eljuttatott kettős állampolgárságot szabályozó államközi szerződésjavaslatra annak ellenére, hogy Budapest állítólag február végéig ígérte a vonatkozó választ. Sem a válasz, sem pedig a késés indoklása nem érkezett meg a szlovák külügyminisztériumba.

A szlovák kormánykoalícióban teljesen felfüggesztették az egyeztetést állampolgársági törvény módosításáról. Elképzelhető tehát, hogy őszig az a Robert Fico-féle jogszabály marad legalább érvényben, amely alapján megfosztják szlovák állampolgárságától, aki bármilyen más állampolgárságot szerez.

„Igen, a koalíción belül szünetelnek tárgyalások, Szlovákia megvárja, milyen vonatkozó jogszabályok születnek Magyarországon“, jelentette ki Rado Baťo, a kormányfő, Iveta Radičová szóvivője. Hozzátette, Szlovákia továbbra is hajlandó tárgyalni „a kettős állampolgárságot szabályozó szokványos államközi szerződésről, bár javaslatunkat, amely az állampolgárságot igénylők adatainak cseréjére irányult, elfogadhatatlannak minősítette a magyar fél.“

„A kormánykoalícióban egyelőre lehetetlen egyezségre jutni. Tárgyalunk, de eredménytelenül“ – közölte  Paraméterrel Bugár Béla a Híd elnöke.

„Nem kívánok őszig várni, hogy időközben elveszítse állampolgárságát mindenki, aki más állampolgárságot szerez“ – hangsúlyozta a Sme napilapnak Igor Matovič, az egyelőre kormánypártokat támogató független parlamenti képviselő. Közölte, hogy az Egyszerű Emberek elnevezésű civil szervezet három parlamenti képviselőjével együtt saját javaslattal szeretne a parlamentben előállni, amely szerint szlovák állampolgárságukat nem vesztik el azok a személyek, akik hosszabb ideje külföldön élnek, tanulnak.

Jelenleg nem tudni, Igor Matovič javaslata megszerezné-e a parlamenti többséget. A Fico-féle ellenzéki Smer párt addig nem nyilatkozik a törvényjavaslatról, amíg nem elemezték azt.

Kitekintő / Paraméter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »