Zölddé váltak Írország utcái

Milliók ünnepelték tegnap világszerte Írország védőszentjének, Szent Patriknak ünnepét, hogy a gazdasági válság gondjai ellenére felhőtlen szórakozással emlékezzenek meg a keresztény hittérítő életéről. Eközben az amerikai elnök bejelentette, látogatást tesz májusban a kelták földjére.

Dublin belvárosa zölddé változott egy napra a tengernyi ír koboldkalapnak köszönhetően. A látványt fokozta, hogy a mintegy 500 ezer fős tömeg hölgytagjainak nagy része zöld rúzst, szem- és körömfestéket és fülbevalókat is viselt. A délben kezdődő kétórás felvonuláson közel háromezer művész (táncosok, színészek és cirkuszi artisták) szórakoztatta az egybegyűlteket. A tömeget a hazájában óriási népszerűségnek örvendő ökölvívó világbajnok, Katie Taylor vezette, a zenét pedig a hazai fellépők mellett francia, spanyol és amerikai rezesbandák szolgáltatták.

A program érdekessége volt, hogy ezúttal egy történet köré szövődött az egész rendezvény. Ennek elsődleges oka az, hogy idén Dublin egyike az UNESCO könyv-fővárosainak. A dublini író, Roddy Doyle Briliáns című novellájának két gyerek főhőse nyomozásra indul Írország fővárosában, hogy megtalálja és száműzze a „depresszió fekete kutyáját”, amelyről szüleik beszélnek. A nyilvánvaló utalás jelzi, hogy a pénzügyi gondok még az ünnepet is áthatották, ugyanakkor az egész helyzetet egy napra inkább humoros oldaláról, például kutyajelmezek viselésével közelítették meg. A felemelő hangulatot jól jellemzi, hogy az amúgy a hétköznapokban siető emberek és autók zajától hangos utcákon országszerte kosárban cipelt csontvázak is megjelentek, mely a kelta tigris szenvedéseinek paródiáját hivatott bemutatni.

Corkban a „Boldogság” témája köré szervezett parádét minden idők legidősebb „Grand Marshalljaként” egy 102 éves helyi lakos vezette; Limerickben, a sport 2011-es európai fővárosában pedig Írország legsikeresebb sportolóinak felvonulása határozta meg az ünnepet. A legmeghatóbb megemlékezésre Galway-ben került sor, ahol „A Csoda Világa” címmel rendezett eseményen perceken át tartó vastapssal és „Ne add fel Japán, veled vagyunk!” – táblákkal üdvözölték a helyi japán közösséget, akiknek a javára adománygyűjtést is szerveztek.

Az írországi felvonulásokkal párhuzamosan az Egyesült Államok, Új-Zéland, Ausztrália és India több városában is zöldbe öltözött emberek lepték el az utcákat. Írország számára a legnagyobb elismerés azonban valószínűleg mégis az volt, hogy Barack Obama, amerikai elnök a hivatalos látogatásra érkező Enda Kenny, ír miniszterelnökkel való tárgyalása után bejelentette, májusban európai útja során egy-másfél napot el fog tölteni Írországban. A közleményt értékelve Kenny kijelentette, a tervezett látogatás azt jelzi, „a világ legerősebb politikai vezetése bizalmat szavazott az ír kormánynak.”

A kalózok által fiatal korában Írországba hurcolt és a szigetet keresztény hitre térítő Szent Patrik ünnepe nem csupán kulturális szempontból kiemelkedő az ír állam számára. Egyes becslések szerint ugyanis a legendáriumban a szentháromságot a lóhere három levelével magyarázó szent halálának évfordulója évente közel 50 millió eurót jelent az ír gazdaság számára, amely különösen jól jön ebben az évben.

Olti Máté

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »