Nem okozott különösebb kárt a cunami az amerikai partoknál

A tegnap reggeli japán földrengés miatt Canadától Chiléig cunamiriadó volt érvényben a nyugati félteke Csendes-óceáni partján, a pusztító erejű hullámok azonban megszelídültek mire elérték Amerikát.

A dél-amerikai államok közül egyedül Chilében van még érvényben a riadó, az összes többi országban már megszüntették a készültséget. Eddig csak az Egyesült Államok nyugati partjairól érkezett bejelentés, mindezidáig egy eltűntről és négy sérültről számoltak be a hatóságok, írja az El País.

A mexikói elnök, Felipe Calderón a cunamiriadó kapcsán hozzátette, hogy a mexikói partokhoz mindössze hetven centiméteres hullámok érkeztek. Mexikó után Panama, Costa Rica, Guatemala, El Salvador, Honduras és Nicaragua is visszavonták a riadót, az előzetes feltételezésekkel ellentétben a hullámok intenzitása elmaradt a várttól, így további készültségre egyelőre nincs szükség. 

Ecuador nem volt ilyen szerencsés, Rafael Correa elnök elmondta, hogy helyi idő szerint tegnap 6 órára megérkezett az árhullám a Galápagos-szigetekre, ahonnan 240 ezer embert kellett kitelepíteni. Az elnök szerint senki sincs életveszélyben, az azonban biztos, hogy jelentős kárt hagyott maga után az árhullám.   

Chilét tavaly rázta meg egy rendkívül nagy erejű földrengés, így ők az egész partvonalra riadókészültséget rendeltek el, miután a Húsvét-szigeteken a víz 54 centiméterrel visszahúzódott. A kormány egy evakuálási programot is kidolgozott több, mint négyezer kilométernyi szakaszra.

Peru partjait mindössze 15-40 centiméteres hullámok csapkodták, a szakértők szerint ennél erősebb hullámok is várhatók, ezért továbbra is megfigyeléseket végeznek.

Kolumbiában az egész Csendes-óceáni térségre riadókészültséget rendeltek el, azonban evakuálási tervet nem dolgoztak ki.  

Sándor Nóra

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »