Putyin szigorítaná a hivatalnokok ellenőrzését

Vlagyimir Putyin, kormányfő az Egységes Oroszország párt március elején tartott brianszki konferenciáján hangsúlyozta az állami hivatalnokok elszámoltathatóságának fontosságát. Ennek egyik legfontosabb eszköze lenne Putyin szerint, ha a köztisztviselőknek nem csak a bevételeiket, hanem a kiadásaikat is ellenőriznék. A Medvegyev elnök számára kiemelten fontos korrupció ellenes küzdelemben az intézkedés rengeteg pozitív eredménnyel kecsegtet a jövőre nézve, amennyiben bevezetésre kerül.

Beszédében elmondta, hogy rendes, szakképzett, hatékony munkaerőre van szüksége az államnak, továbbá fontos az átláthatóság is azok számára, akik közhivatalt kívánnak betölteni. Ennek biztosításában a pártnak is meghatározó szereppel kell bírnia, tette hozzá a kormányfő. A gazeta.ru-nak adott nyilatkozatában, Dmitrij Peszkov miniszterelnöki szóvivő közölte, részletekről még korai lenne beszélni, hiszen egyelőre csupán a párt előtt vetette fel a kérdést. A párton belül pillanatnyi támogatásra talált a javaslat.

Ilyen jellegű intézkedés bevezetésével a kormány számos problémára adhat megoldást, főleg a korrupció területén, valmint fel is zárkozhat más országok szintjére átláthatóság, illetve pénzügyi transzparencia tekintetében, aminek hatalmas a jelentősége a külföldi befektetők számára. A konferencián továbbá arról is határoztak, hogy a jövőben az államilag támogatott projektek ellenőrzése sokkal szigorúbb lesz, mint korábban.

Rózsa József

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »