KMKF: Berényi kettős állampolgárként Magyarországon is szavazna

Berényi József, az MKP elnöke tájékoztatott, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán konszenzus született arról, hogy azon állampolgároknak is rendelkezniük kellene szavazati joggal, akiknek nem Magyarországon van az állandó lakhelyük.

„A mi helyzetünk egyszerű, mivel a Szlovákiában állandó lakhellyel nem rendelkező szlovák állampolgárok is szavazhatnak a parlamenti választásokon, így az álláspontunk Magyarország kapcsán sem más” – hangsúlyozta a pártelnök a KMKF ülése után. Hozzátette, hogy arról még tovább tanácskoznak, hogy majd kit lehet választani, illetve hogyan folytathatnak majd politikai kampányt.

„Átérezzük, hogy ez érzékeny kérdés, ennek megfelelően a lehető legjobb megoldást szeretnénk, amely nem vezet konfliktushoz, de megismétlem, hogy Magyarország semmi egyebet nem tervez bevezetni, mint ami Szlovákiában már létezik” – fogalmazott Berényi.

Berényi ismét nem válaszolt a kérdésre, hogy hol tart az ő kérelme, amellyel magyar állampolgárságért folyamodott.

A KMKF képviselői elfogadtak egy határozatot, melyben üdvözlik, hogy az alkotmánytervezet tartalmazza az egységes magyar nemzetről szóló záradékot, valamint azt a kijelentést, hogy felelősséggel tartoznak a határon túli magyarok iránt. A KMKF szerint a határon túli magyar kisebbségek jogainak hosszútávú fenntartása fő feltétele az autonómia különböző formáinak elfogadása, beleértve a területi autonómiát. A Fórum egyben elvárja, hogy a szlovák kormány programjának megfelelően jóváhagyja a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítást, valamint hogy elfogadják a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt.

Paraméter

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »