Délutánra érkezhet Chilébe a cunami

A chilei sajtóorgánumok az utóbbi napokban, hetekben a latin-amerikai országot sújtó földrengésektől voltak hangosak, a katasztrófa-áradatnak azonban koránt sincs vége.

A Japánban ma reggel pusztító földrengés hamarosan eléri a Húsvét-szigeteket is, szakértők szerint a hullámok helyi idő szerint 17:55-kor érik el a chilei partokat, írja a La Tercera.

Luz Sasso Paoa Húsvét-szigeteki polgármester bejelentette, hogy a térségben elmaradnak a tanórák, és egy evakuációs terven dolgoznak, amelyre elsősorban a parton élő lakosoknak lehet szükségük. A polgármester a TVN-nek adott interjújában elmondta, hogy előzetes felmérések szerint mintegy ezer embert kell majd evakuálni a szökőár elől, mely az Anakena és Mataveri területen ér majd partot.

A chilei elnök, Sebastián Pińera hozzátette, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy – amennyiben valóban szükség lesz rá – a Húsvét-szigeteki lakosságot a repülőtérre evakuálják, mely a tengerszint felett 45 méteres magasságban található, és teljesen biztonságos.

Marcelo Lago geológus közölte, hogy a Húsvét-szigetek kedvezőtlen földrajzi helyzetének köszönhetően a legveszélyeztetettebb zónában van. „Ami a Húsvét-szigeteken fog történni, jelzésértékű lesz egész Chilére nézve”, tette hozzá Lago.  

Sándor Nóra

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »