Kuvait: dinnyét a képviselőknek

Kedden reggel a kuvaiti törvényhozók munkába igyekezvén jónéhány dinnyével lettek gazdagabbak. A kormány épülete előtti parkolóban – melyet pillanatnyilag a Változás-terének neveztek át – gyülekező tüntetők gyümölcs-ajándékukkal nem kedveskedni akartak a honatyáknak, éppen ellenkezőleg: elégedetlenségüket fejezték ki ezen a békés módon. „Ezt a szegény teljesítményért ” – idézi a tüntetőket a Reuters nemzetközi hírügynökség. A helyi szokások szerint ugyanis azt a személyt nevezik dinnyének, aki a valóságtól elrugaszkodott nézeteket képvisel, illetve azt megérteni képtelen.

A tüntetést a kuvaiti ifjúsági mozgalmak (Kufi és al-Soor al-Khames) szervezték a miniszterelnök távozását és politikai szabadságjogokat követelve. „Távozz, távozz Nasser!” jelszót skandáló tömeg célpontja a 2006 óta kormányfőként szolgáló Nasser Mohammed Al-Ahmed Al-Sabah sejk, aki egyben az uralkodó unokaöccse is. „ Minden ember azért van itt, hogy leváltsa a miniszterelnököt, mert nem tett semmit az országért az elmúlt öt évben” – nyilatkozta a Reuters nemzetközi hírügynökségnek a tüntetők egyike. 

A világ negyedik legnagyobb olajexportőr országát immáron 250 éve uralja az al-Sabah család. Távozásuk követelése ugyan nem merült fel a tüntetők között, ám hatalmuk visszaszorítása annál inkább. A család ugyanis minden kulcsfontosságú miniszteri posztot a kezében tart, és a politikai kérdésekben az utolsó szót mindig az uralkodó mondja ki. A tüntetők egy része örömmel venné, ha végre olyan miniszterelnököt neveznének ki, aki az uralkodó családon kívülről érkezne.

„A politikai jogokban, kormányzásban, a kabinetben, oktatásban való reformokról beszélünk – idézi a Kuvaiti Egyetem politológia professzorát, Shafiq Ghabra-t a Dawn Wiren online újság – Minden országban, minden mozgalomnak különböző természete van. Kuvaitban a mozgalom szándéka nem a rezsim megszüntetése, hanem politikai reformok bevezetése.”

A keddi tüntetés minden rendbontás nélkül zajlott. A múlt hónapban azonban az állampolgársággal nem rendelkező kuvaitiak biztonsági erőkkel való összecsapása legkevesebb harminc sérültet eredményezett.

Németh Vera

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »