Átigazolhat Tőkéshez az erdélyi jobboldal

Felröppentek a  hírek, miszerint a Magyar Polgári Párt szombati kongresszusán többen is bejelenthetik „átigazolásukat” a leendő Néppártba.

„Személy szerint nem kívánok más pártban tevékenykedni, de nyilván nem nyilatkozhatok mások nevében” – jelentette ki a Hargita Népe megkeresésére Thamó Csaba. A megyei önkormányzat MPP-s frakcióvezetőjének nincs tudomása azokról a felröppent hírekről, miszerint a polgári párt szombati kongresszusán többen is bejelenthetik „átigazolásukat” a leendő Néppártba.

„Nem tudok arról, hogy az MPP hétvégi kongresszusán egyesek kilépnének a pártból azért, hogy az Erdélyi Magyar Néppártban folytassák politikai pályafutásukat. Megyénkben nem hallottam ilyenről, a környezetemben legalábbis nem vetődött fel a kérdés” – válaszolta a Hargita Népe kérdésére Thamó Csaba.

Az MPP-s megyei önkormányzati képviselő korábban úgy nyilatkozott a lapnak, hogy az erdélyi magyar nemzeti oldal összefogásának akadályozója éppen Szász Jenő, az MPP elnöke. „Valóban volt ilyen kijelentésem, nem tagadom, ám meg is lett ennek az eredménye: immár pártunk elnöke is hajlik az összefogásra, a szombati kongresszuson síkra szállunk a jobboldal egysége mellett” – árulta el Thamó, örömét fejezve ki, hogy a fenyőfás pártalakulatban az összefogást szorgalmazó irányzat nyert teret.

„Szombaton minden kiderül, de örvendetes, hogy az MPP legfelsőbb vezetőségi szintjén is megvan a kellő akarat az egység kialakítására, amit személy szerint a legutóbbi kongresszuson is hangoztattam” – jelentette ki a politikus. Thamó Csaba úgy látja, stratégiai szövetséget kell kötni a nemzeti oldalon, hogy „egy olyan erős jobboldal jöjjön létre, amely egyensúlyt tud teremteni az RMDSZ hatalmával szemben”. Thamó azt is elmondta, ő nem kíván más pártban tevékenykedni, de hozzátette, nem nyilatkozhat mások nevében.

„Az MPP kézdivásárhelyi kongresszusán baráti jobbot kívánunk nyújtani az EMNT-nek” – jelentette ki Molnár Miklós. Az MPP sajtószóvivőjének nincs tudomása arról, hogy a kongresszuson többen is bejelenthetik a pártból való kilépésüket: ezt nem tartja valószínűnek, s szerinte okafogyottá is válik, hiszen a negyedik napirendi pontban az erdélyi magyar nemzeti jobboldal újrafelállításáról fognak dönteni a küldöttek.

Kitekintő / Honline.ro

Friss hírek