Teapárt: pizzamágnás lehet Obama utódja

A tavaly november óta újból republikánus többséggel dolgozó kongresszus túlságosan bátortalan, amikor a kiadáscsökkentésről van szó; az esetleges kormányleállás réme miatt a győzelemre segített párt vezetői túlságosan megalkuvók Obama elnökkel a költségvetési kérdésekben; a republikánus párt kongresszusi küldöttei nem állnak ki kellő határozottsággal az államadósság visszaszorítása mellett – hangzottak el a legfontosabb kritikák a Teapárt hétvégi nagygyűlésén az arizonai Phoenixben.

A mozgalom – amelynek a republikánusok a félidős választásokon elért sikerek miatt különösen is sokat köszönhetnek – csalódott az ellenzéki pártban: „A százmilliárd dolláros költségvetési megszorítás volt az első, amit ígértek. Láttunk ebből valamit? Nem. De hallottunk kifogásokat.” – idézi az amerikai MSNBC Donna Woodrumot, a gyűlés egyik főszervezőjét. Amennyiben az elégedetlenség tartósnak ígérkezik, a republikánusok 2012-ben Amerika egyik leggyorsabban bővülő libertariánus közössége nélkül szállnak ringbe.

A csaknem kétezer főt számláló phoenixi találkozón egy meglepő közvélemény-kutatási eredmény is született: Ha a megjelent aktivistákon múlna, az Egyesült Államok következő elnöke – a várakozásokkal ellentétben – nem az egykori alaszkai kormányzónő, Sarah Palin lenne, hanem a konzervatív Herman Cain, showman, Amerika egyik legnépszerűbb pizzérialáncának volt vezérigazgatója. Cainre a megkérdezett 1600 ember 22 százaléka adta a voksát, míg az összesítésben negyedik helyen végzett Palin alig 10 százalékot szerzett.

Tatai Gábor

Friss hírek

www.oxfordcorner.hu

Miért éri meg nyelvkönyvekre költeni? (x)

Bár az emberek pénzügyi helyzete manapság kevés úgymond felesleges dolog megvételét teszi lehetővé, mi mégis azt tanácsoljuk, hogy Gárdonyi Géza gondolatai lebegjenek a szemünk előtt: a könyvekre költött pénz elsőre úgy tűnik, ablakon kidobott pénz, holott pont olyanok, mint a vetőmag.

Read More »