Schengen: Budapesttől vár megoldást a román kormányfő

Bukarest azt várja a jelenlegi magyar európai uniós elnökségtől, hogy dolgozza ki Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának forgatókönyvét, mivel a román kormány megtette a határok biztonságossá tétele érdekében azt, ami szükséges volt – jelentette ki csütörtökön Bukarestben Emil Boc kormányfő a Romániába látogató Herman van Rompuyjel, az Európai Tanács állandó elnökével folytatott megbeszélésen.

„Tudatában vagyunk, hogy Románia az Európai Unió külső határa, mindent megteszünk és mindent megtettünk, ami technikai szempontból szükséges. Csupán azt szeretnénk, ha méltányos elbírálásban részesülnénk a schengeni csatlakozás kapcsán, anélkül hogy azt egyéb, a schengeni kérdéskörhöz nem kapcsolódó témákhoz kötnék. A magyar uniós elnökségtől azt várjuk, hogy kidolgozza a schengeni csatlakozás menetrendjét” – szögezte le Boc.

Az Európai Tanács állandó elnöke értékelte a Románia által a schengeni csatlakozásra való felkészülésben elért eredményeket, és emlékeztetett, hogy a csatlakozás a magyar elnökség számára is prioritást jelent. „A magyar miniszterelnök biztosított arról, hogy az Unió soros elnökeként mindent megtesz Románia és Bulgária csatlakozásának érdekében, amennyiben teljesítik a feltételeket” – jelentette ki válaszában Herman van Rompuy.

Márciusban ellenőrzik Bulgáriát

Bulgária egy kivétellel valamennyi schengeni csatlakozási szempont tekintetében lezárta az előkészületeket, a külső szárazföldi határok ismételt értékelésére pedig ez év márciusának negyedik hetében kerül sor – közölte csütörtökön a magyar EU-elnökség. Az uniós országok belügyminiszterei a nap folyamán – Pintér Sándor magyar belügyminiszter elnökletével – áttekintették, hogy mennyire készült fel Románia és Bulgária a belső határellenőrzéstől mentes schengeni övezethez való csatlakozásra – írja a kolozsvári Krónika.

Az erről kiadott elnökségi következtetések megállapították, hogy Románia technikai értelemben felkészült, Bulgária még nem készült fel a csatlakozásra. A dokumentum szerint az utolsó, tavaly decemberi ellenőrzések után az uniós munkacsoport idén januárban az összes erre vonatkozó jelentés elfogadásával lezárta Románia értékelési folyamatát. Pintér Sándor elmondta: Bulgária vonatkozásában a török szárazföldi határ védelmével nem volt elégedett az ellenőrző egység, a határvédelem nem volt az előírások szerint kiépítve.

A bolgár belügyminiszter március 14-ére ígérte, hogy felkészülnek, és teljes egészében teljesítik a technikai elvárásokat. Ennek alapján március utolsó hetében tartják meg az újbóli ellenőrzést.

Románia és Bulgária külön-külön nem tud belépni a schengeni övezetbe, mert a két ország között nincs kiépítve schengeni „külső határ”. Annak kapcsán, hogy Németország, Franciaország és Hollandia is úgy vélte, a két ország még nem készült fel kellőképpen a csatlakozásra, mivel nem sikerült leküzdeni a korrupciót, és a külső határok védelme is kívánnivalót hagy maga után, Pintér kijelentette: optimista a tekintetben, hogy módosul az álláspontjuk, és bár az eredetileg márciusra tervezett csatlakozás időpontja ismeretlen, reményét fejezte ki, hogy arra a közeljövőben sor kerül.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »