Világméretű élelmiszerválság közeledik

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) figyelmeztetései szerint egy újabb világméretű élelmiszerválság közeledik. 2010 végére a szervezet élelmiszerár-indexe eddig nem tapasztalt mértéket ért el, ugyanis a jelenlegi magas árak még a 2008-ban regisztrált élelmiszerválság adatait is meghaladják. Ennek kialakulásában nagy szerepet játszanak a kereslet és kínálat globális egyensúlyát torzító vámok, szubvenciók és az egyéb kereskedelmi akadályok.

A népesség folyamatos növekedése miatt a beruházásokat és a mezőgazdasági termelést is meg kellene többszörözni, a jelenlegi rendszer ugyanis mostani formájában fenntarthatatlan, és egyenesen az éhínség irányába vezet, ha nem történnek radikális változtatások. A Föld népessége becslések szerint az elkövetkező húsz évben közel 8,5 milliárd főre nőhet, így csupán ennyi idő áll rendelkezésre arra, hogy majdnem 50 százalékkal több élelmiszert termeljünk. Az élelmiszerválság elsősorban a fejlődő országokat, a legszegényebb rétegeket sújtja majd, ez azonban nem jelenti azt, hogy a világ másik, fejlettebb felére ne lenne hatással a folyamat, további konfliktusokat generálva.

Piukovics Judit

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »