Egyre többen magyarosítják vissza a nevüket

Megugrott Erdély és a Partium több városában is a névváltoztatási, úgynevezett név-visszamagyarosítási igénylések száma január elseje óta, azaz attól az időponttól, amióta kérvényezni lehet a magyar állampolgárságot, s a könnyített honosítással együtt névváltoztatási kérelmet is be lehet nyújtani a magyar hatóságokhoz, hogy ezáltal a magyar dokumentumokban ne Ştefan, Irina vagy Ioan szerepeljen az István, Irén vagy János helyett.

Bár érezhetően megnőtt a névmagyarosítás iránt érdeklődők száma, a részletes tájékoztatás után sokan mégsem élnek a lehetőséggel, a jelentkezők számottevő hányada ugyanis túlságosan hosszadalmasnak és költségesnek tartja a visszamagyarosítást. „Az ügyintézés elsőre egyszerűnek tűnik, csupán egy kétlejes okmánybélyeget kell vásárolnia az igénylőnek, valamint egy formanyomtatványt kell kitöltenie a polgármesteri hivatalban” – tudta meg  a Krónika Feleki Ildikótól, a székelyudvarhelyi anyakönyvi hivatal irodavezetőjétől.

Hozzátette: valószínűleg azért nem nagy a tolongás e téren, mert a névcsere maga után vonja számos más irat kicserélését is, esetenként pedig a családban levő gyermekek dokumentumai helyett is újat kell kérni, ami viszont már nem olcsó mulatság. .

Nem minden dokumentumot kell kicserélni

Név-visszamagyarosításkor mindössze azokat a most érvényes dokumentumokat kell kicserélni, amelyekkel a kérvényező igazolja magát – magyarázta el a Krónikának Cristian Popescu, a nagyváradi anyakönyvi hivatal irodavezetője. A névmagyarítás nem egyenlő a névváltoztatással, előbbinek ugyanis saját, könnyített procedúrája van, amit egy 2003-as kormányrendelet szabályoz.

Keresztnevet magyarra fordíttatni – például Ioant Jánosra – egyébként nem bonyolult és nem is drága folyamat: a bélyegilleték mindössze 2 lejbe kerül, azonban a személyi igazolvány, születési és házassági anyakönyvi kivonat, jogosítvány, forgalmi kicserélése már ennél jóval nagyobb költséget von maga után. Azonban azokat a dokumentumokat, amelyek nem igazolványok, hanem múltbeli történést bizonyítanak, mint amilyen az egyetemi vagy érettségi diploma, nem kell átíratni.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »