Április elején avatják a Mátyás-szobrot

Réthelyi Miklós, a magyar nemzeti erőforrás minisztere elfogadta Kelemen Hunor romániai kulturális miniszter meghívását, és részt vesz a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport újraavatásán – közölte a tárca péntek este.

„A mindkét fél számára megfelelő időpontról történt többszöri egyeztetés eredményeként Réthelyi Miklós a román fél által javasolt április 2-3-ai hétvégén tud eleget tenni a felkérésnek. Erről a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a héten levélben értesítette román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériumot” – áll a közleményben.

Korábban Kelemen Hunor két időpontot is javasolt Fadrusz János alkotásának újraavatására: január 22-ére, a magyar kultúra napjára vagy február 23-ára, Mátyás király születésnapjára időzítette volna a szobor átadását. Az első időpontot a magyar fél elutasította. A másik időpontról Szőcs Géza magyar kulturális államtitkár a Szabadság című napilapnak azt nyilatkozta: szerinte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusa utáni időpontra kellene halasztani a szoborcsoport újraavatását. Szőcs február 27-ét vagy március 14-ét tartotta volna alkalmas időpontnak. A február végi időpont egybeesett volna az RMDSZ kongresszusával, a márciusit pedig túl későinek találta a romániai minisztérium – írja az MTI.

Kitekintő / Nyugati Jelen

Friss hírek