Lemondott Primakov, az orosz Kereskedelmi Kamara elnöke

Jevgenyij Primakov a mai nap folyamán, február 21-én lemondott a Kereskedelmi Kamara elnökségi posztjáról, számol be a RIA Novosztyi orosz hírügynökség. A 82-edik életévében járó Primakov többször töltött be magas állami pozíciót, jelenlegi posztján több mint kilenc évig dolgozott. A váltás nem a volt miniszterelnök elfáradsával, hanem sokkal inkább a Kreml szemléletváltásával köthető össze, amely több aktivitást vár el a kamarától, illetve funkcióváltást kíván végrehajtani. Már nem elég a kiállításszervezői-, diplomatikus kapcsolatokat ellátó funkciója, nyugati mintát akarnak követni ebben is.

Az orosz kormány szeme előtt pedig a beruházások növelése lebeg, és éppen a Kereskedelmi Kamarát látja annak éllovasaként. A beruházások növelése és a oroszországi beruházási klíma javítása kiemelkedő fontosságú téma az orosz gazdaságot érintő kérdésekben, amit Dmitrij Medvegyev orosz államfő igencsak kiemelt az idei davosi Világkereskedelmi Fórumon (is).

A változások szele pedig új embert „sodor” a kamara elnöki székébe. Bár Primakov egy évvel ezelőtt önszántából is lemondott volna, az általa javasolt utódot a Kreml finoman elutasította. Több jelölt közül vélhetően a Kreml favoritja, Mihail Fradkov kerül ki győztesen, aki jelenleg egy Külső Hírszerző Szolgálat (SzVR) feje. Így talán két legyet üthetnek egy csapásra: megreformálják a KHSZ-t és beruházásokat vonzanak az országba, írja a Vedomosztyi orosz lap. Ezen tervek megvalósulása pedig bizonyára nem jönne  rosszul a kormánynak így egy évvel a választások előtt. A végleges utód neve március elején hangzik majd el.

Kiss Annamária

Friss hírek