Putyin ismét a csúcsra tört

Február 17-én a kirgiz parlament elfogadta, hogy az Oroszországgal való jó kapcsolat jegyében Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökről nevezik el a Tien-Szan hegység egyik hegycsúcsát, tudósított a 24.kg kirgiz hírügynökség. Az országban többször előfordult, hogy földrajzi névként szovjet-orosz vezetők nevét választották, így például Borisz Jelcinről, sőt, magáról Leninről is neveztek már el hegycsúcsot.

Almazbek Atambajev kormányfő már december végi moszkvai látogatásán bejelentette a névadást azon orosz ígéretként cserébe, miszerint Moszkva csökkenteni fogja a kőolaj-termékekre kivetett exportvámokat. A döntést ennek ellenére komoly vita előzte meg. A koalíciós kormányzásban részt vevő Ata-Zsurt nevű párt ugyanis határozottan ellenezte a névválasztást, és kiemelte, hogy a kirgiz törvények szerint élő személyről nem lehetséges elnevezni a hegycsúcsot. Szerdán a párt bejelentette, hogy a névadás helyett inkább felajánlaná az orosz miniszterelnöknek a Kirgizisztán Hőse címet, vagy pedig a legmagasabb szintű állami elismerést, a Manasz-rend kitüntetését.

Az Ata-Zsurt tagjai között sem született azonban megegyezés a kérdésben. A párt így nem tudott egységes álláspontot képviselni a parlamenti ülésen, a kezdeményezés elbukott. Az érintett hegycsúcs most már hivatalosan is Vlagyimir Putyin nevét viseli. Az orosz miniszterelnök számított a gesztusra, korábban tréfásan arra is célzott, hogy mindenképpen megmássza a 4446 méter magas csúcsot.

Szálkai Kinga

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »