Nagyszabású akció készül Umarov ellen

Az Észak-Kaukázus térségében mindig is nagyon forró hangulat uralkodik, melyet Moszkva nem mindig képes megfelelően kezelni. A térség egyik meghatározó vezetője Doku Umarov, hírhedt csecsen terrorista vezér, aki a tavaly márciusi, moszkvai metró támadások kitervelésében is részt vett. Továbbá a január 24-ei Domogyevo-i reptér ellen elkövetett merényletért is vállalta a felellősséget (némiidő elteltével), melynek következtében mindösszesen 37-en haltak meg és több mint százan kórházba kerültek.

Nyikolaj Rogozsin, belügyminiszter-helyettes február 15-ei bejelentése szerint egy komoly akcióra fog sor kerülni, melynek egyetlen célja Umarov likvidálása lesz. Ennek érdekében minden szükséges erőt összevonnak, valamint a katonaság is részt vesz a művelet végrehajtásában.

Nagy kérdés, hogy a fent említett akcióra valóban sor kerül-e, hiszen már korábban is szárnyra kaptak olyan híresztelések miszerint Umarovot meggyilkolták, de ezeket később titkoszolgálati források megcáfolták. Nem találtak semmilyen tényszerű bizonyítékot Umarov halálára. Mindazonáltal az észak-kaukázusi régióban az elmúlt tíz év folyamán számos terrorista vezért öltek meg, mint például Samil Baszajevet, Khalim Szajdullajevet vagy Aszlam Maszhadovot.

A csecsen terrorizmus felszámolásának problémája nagyon komolyan előtérbe került az orosz mindennapokban is, a fokozódó veszély miatt. A vezetés számos intézkedést vezetett be a biztonság helyreállítása érdekében, ezért egyáltalán nem zárható ki egy ilyen akció megvalósulása sem. Ide sorolható a színkódos terrorveszély-előrejelző rendszer, vagy az éjszakai utazási tilalom Dagesztánban. A hasonló műveletek azonban mindig felvetnek bizonyos nemzetközi jogi aggályokat, amelyekért Oroszország már többször is a kritikák kereszttüzébe került.

Rózsa József

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »