Eurómentés: még csak a felháborodásnál tartunk

Az Unió pénzügyminiszterei maratoni találkozó sorozatot tartanak, hogy megegyezzenek az adósságkezelésről és a válságkezelési eljárásról. A nemzeti kormányok körében némelyik javaslat komoly ellenkezést váltott ki.

A február 15-én zajló heves viták ellenére egy magas beosztású EU hivatalnok szerint az adósságok kezelésére, a versenyképesség fokozására és a válságkezelés megtervezésére szolgáló átfogó javaslatok még mindig „építési területnek” számítanak. A március 11-re tervezett eurózóna csúcstalálkozó előtt, a 14 ország jobbközép vezetői március 4-én Finnországban találkoznak, hogy elsimítsák a javaslatcsomaggal kapcsolatos nézeteltéréseiket.

Az egyik vitás kérdés, hogy hová kerüljenek a gazdasági szankciók nyomán beszedett büntetésből származó összegek. Jelenleg két változat van terítéken. Az egyik szerint a frissen felállított Európai Pénzügyi Stabilitási Alapba (EFSF) kerülne a bírságként beszedett pénz, míg más vélemények szerint a többi tagállam között kerülhetne szétosztásra. A tagállamok álláspontja megoszlott a tegnapi vita során arról, hogy melyik változat mellett maradjanak. Szlovákia javaslata szerint az ilyen módon beszedett összeg a tagállamok éves hozzájárulási kötelezettségét csökkenthetné. Egy EurActivhoz eljutott dokumentum szerint három tagállam — köztük Észtország — jobban szeretné, ha a tagállamok saját zsebébe vándorolna az összeg.

Az uniós kormányok a megbízható statisztikák kérdésére is próbálnak megoldást találni, miután kiderült, hogy Görögország manipulálta az államadósságról szóló nemzeti statisztikáit. Elena Salgado, spanyol pénzügyminiszter, azt szerette volna megtudni Olli Rehn, gazdasági- és pénzügyekért felelős biztostól, hogy lehetséges lenne-e, hogy a havi rendszeresség helyett háromhavonta szolgáltatnak adatokat. Salgado elmondta, hogy Spanyolország nem tud havonta beszámolni a kormány kiadásairól. EU tisztviselők szerint Rehn nem engedett, és ragaszkodott hozzá, hogy Spanyolország 2013-ig feleljen meg az új feltételeknek.

Nagy-Britannia, mivel nem része az eurózónának, többnyire a háttérből figyelte az eseményeket. A nemzeti költségvetések elkészítési módjának harmonizálására vonatkozó javaslat kapcsán azonban szeretne garanciát kapni arra, hogy a fiskális politika nemzeti hatáskörben marad. A nemzeti költségvetések készítésére vonatkozó keretterv új szabályokat tartalmaz az alkalmazandó könyvelési rendszerekről, statisztikákról, tervezési gyakorlatról és a költségvetés készítési folyamat több lépéséről. Az Egyesült Királyság hevesen ellenzi a javaslatot, és a brit követ jelenleg is tárgyalásokat folytat Rehn biztossal a költségvetési irányelv alól való felmentésről.

A francia-német paktum ellenzőinek táborát gyarapítja Anders Borg, svéd pénzügyminiszter. Egyértelművé tette, hogy elfogadhatatlannak tartja az adórendszerek, a társadalombiztosítási- és nyugdíjrendszerek harmonizációját, mivel ezek nemzeti szuverenitást érintő ügyek.

Finnország lesz a házigazdája annak a március 4-i rendezvénynek, melynek célja, hogy az Európai Néppártba tartozó 14 uniós vezető — köztük Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök — átfogó választ tudjon adni az eurózóna problémáira. Jyrki Katainen, finn miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter nyilatkozata szerint „Az Európai Néppárt miniszterelnökeinek különleges találkozóját rendezzük meg március 4-én Helsinkiben, amelynek kiemelt feladata a március 11-i kritikus eurózóna csúcsra való felkészülés lesz.”

A március 24-25-i EU csúcson javaslatcsomagot szeretnének elfogadni a 2013 után állandóvá tehető válságkezelési eljárásról és a versenyképesség fokozásáról. A március 11-i találkozó célja a megegyezés előkészítése.

Vélemények

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az állandó válságkezelési eljárás létrehozását elengedhetetlennek nevezte Európa pénzügyi stabilitásának megteremtése szempontjából. A strasbourgi plenárison elmondta: „Ez egy kikerülhetetlen döntés, hogy megerősítsük elhatározásunkat a közös valuta megvédéséről és a pénzügyi stabilitás biztosításáról. Megteremtettük a feltételeket az egyszerűsített szerződésmódosításra.”

Christine Lagarde francia pénzügyminiszter arra szólította fel a tagállamokat, hogy a francia-német paktum kritizálása helyett inkább fogalmazzák meg javaslataikat. A Wall Street Journal-nek adott interjújában így fogalmazott: „Olyan harcot vívunk a versenyképességért, ahol mindenki ötleteit örömmel fogadjuk. Hadd tegye meg mindenki a saját javaslatait.”

Josef Pröll, osztrák pénzügyminiszter szerint az eurózóna tagjai még az EU versenyképességi paktum körvonalainak meghatározásában is nagyon távol állnak egymástól. Kiemelte, hogy lehetetlennek tartja azonos nyugdíjkorhatár meghatározását az eurózóna területére.

Jean-Claude Juncker, luxemburgi pénzügyminiszter kiemelte, hogy sokkal jobban örülne a német-francia megközelítés helyett egy kollektív megoldásnak az eurózóna problémáinak kezelésére.

Kitekintő / Euractiv.hu

Friss hírek