Viszonylag sikeres aukciókon volt tegnap túl az eurótérség, főleg Németországban és az Egyesült Királyságban volt érezhető a hozamesés a másodpiacon is. A németek 3.37 milliárd eurónyi 10-éves kötvényt adtak el 3.28%-os átlaghozamon 1.9-szeres lefedettség mellett. A bundok másodpiacán 4 bázispontos volt a hozamesés, 3.24%-ra, ami egy heti mélypontnak tekinthető. Az Egyesült Királyságban 2 bázispontot korrigáltak le a 10-éves giltek 3.79%-ra, miközben a font értékének közel 1%-át veszítette el a Bank of England inflációs prognózisának hírére.Ami viszont a befektetők számára legalább ilyen tanulságos hír lehetett, az a Portugál aukció volt, ahol szintén 1.9-szeres lefedettség mellett sikerült 1 milliárd eurónyit eladni a 12-hónapos kincstárjegyekből 3.987%-os átlagos hozam mellett. Ez némileg felülmúlta a legutóbbi hónap eleji átlaghozamot (3.71%) mégis lényegesen alacsonyabb volt, mint amire a piaci szereplők számítottak.Egyelőre úgy tűnik, hogy az EKB-nak sikerül horgonyoztatnia az inflációs várakozásokat, és bár Trichet, jegybank elnök többször hangsúlyozta, hogy szükség esetén kamatemelésre kerülhet sor – elemzők szerint akár még az idén – most mégis inkább úgy tűnik, hogy kiárazódik a röved távú kamatemelés a piacon.
Friss hírek
Tartja vezető pozícióját a Toyota Magyarországon
A magyarországi újautó-piac az idén felpezsdült, 38,3 százalékkal bővültek a magánvásárlások, 44 652 autót vettek meg magánszemélyek. A Toyota 13.785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését.
Read More »Újabb villámárvíz volt Nepálban
Nepálban kilenc nappal ezelőtt gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, most vasárnap pedig egy földcsuszamlás miatt alakult ki újabb villámárvíz.
Read More »Leállítják Donald Trump közpénzből finanszírozott reklámjait
Egy szövetségi bíró elrendelte, hogy töröljék az összes fennmaradó televíziós reklámot, amelyeket adófizetői pénzből – több millió dollár értékben – fizettek ki Donald Trump politikai üzenetének népszerűsítése céljából.
Read More »2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben
Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.
Read More »Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény
Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.
Read More »149 helyett 44 milliárd forintba fog kerülni az M6-os üzemeltetése
Aláírták az M6-os autópálya üzemeltetési szerződését, a megbízást 44 milliárd forintért az autópályát korábban megépítő, és két évtizede működtető koncesszor kapta meg további 11 évre - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.