Emlékművet emelne apjának Lech Kaczysnki lánya

Marta Kaczynski a néhai lengyel államfő, Lech Kaczynski lánya szerint édesapja tiszteletére emlékművet kellene állítani, míg a szmolenszki katasztrófa többi kilencvenöt áldozata számára egy kollektív emlékhelyet javasolt. Az elhunyt elnök lánya nyilatkozataiban édesapja a lengyelekért és az országért tett szolgálatát, önzetlen munkáját emelte ki, mint azon érdemeket, amely alapján jogosan kéri az emlékmű megvalósítását.

A Kaczynski-lány szerint, a közös emlékmű koncepcióját tekintve a szobrokat az elnöki palota elé kellene feállítani, megemlékezvén azokra a tavalyi pillanatokra, amikor ez a hely ideiglenesen zarándokhellyé vált. „Ezen emlékműveknek mindenképpen az elnöki palota közelében kell állniuk, hiszen ez az a hely, ahol az emberek önként és váratlanul is összegyűlnek április 10. után” – tette hozzá az elhunyt elnök lánya.

Marta Kaczynski több ízben is megmutatta, hogy számára mennyire fontos a megemlékezés, az emlékműállítás tervén kívül minden hónap tizedik napján gyertyát gyújt lakásában az áldozatok tiszteletére, vagy ellátogat egy közeli misére.

Takács Zsuzsanna

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »