Az al-Kaida szárnyai alá vette Assange-t

Február 7-én kezdődött a szexuális bűncselekménnyel vádolt Julian Assange kiadatási meghallgatása a délkelet-londoni Belmarsh bírósági magisztrátuson. A bíróság azonban még a pénteki napot is igénybe vette az ügy részleteinek megismerésére, döntést pedig február 24-ére ígért. Továbbra is bizonytalan tehát, hogy beigazolódnak-e Assange félelmei, és Svédországnak történő kiadatása után a guantanamo-i börtönben találja-e magát a 39 éves ausztrál. Anvar al-Aulaki, az al-Kaidához kötődő radikális jemeni imám egy hétfőn nyílvánosságra került hanganyagban azonban máris kritizálta az USA magatartását a WikiLeaks irányítójával szemben.

Technikai érvekkel indítottak

Julian Assange december 7-én adta fel magát Nagy-Britanniában, miután Svédország európai elfogatóparancsot adott ki a szexuális bűncselekményekkel vádolt WikiLeaks-alapító ellen. Assange hétfőig egy suffolki kúrián töltötte őrizetét, a meghallgatás idejére azonban Londonba költözhetett.

Assange ügyvédei az első két napon főként technikai érvekkel védték ügyfelüket : kifogásolták a Marianna Ny vezette eljárás illegális voltát. Kiemelték, hogy Svédország nem adhatott volna ki elfogatóparancsot, a bűnvádi eljárást pedig kihallgatásnak kellett volna megelőznie. Megemlítették azt a félelmüket is, hogy a továbbiakban Svédország kiadhatja a 39 éves ausztrált az Egyesült Államoknak, ezt a feltételezést azonban a vád visszautasította.

Assange ügyvédei ráadásul azt is megjegyezték, hogy Stockholm érvei igen gyenge lábakon állnak : felolvasott sms-ek tanúsága szerint a két svéd hölgy, akik szexuális zaklatással és bűncselekménnyel vádolták Assange-t, bosszúból fordultak a WikiLeaks alapítója ellen. Az első két nap eseményei után a bíróság péntekre napolta el a meghallgatást.

A hosszabbításban jöttek a pikáns részletek


A pénteki napon a feltételezett nemi erőszakkal kapcsolatos részletekre tértek ki : míg az első hölgy állítása szerint akarata ellenére és óvszer használata nélkül történt nemi aktus közte és Assange között, a második hölgy azzal vádolja a WikiLeaks-vezért, hogy alvás közben létesített vele szexuális kapcsolatot. Assange ügyvédei szerint ez utóbbit a brit törvények nem tiltják, így tehát Svédország EU-s elfogató parancsa sem volt indokolt. Ami az első esetet illeti, a védelem arra kérte a feltételezett áldozatot, hogy mutassa be milyen pózban történt az aktus, majd többek között azzal érvelt, hogy amit a hölgy úgy ír le, hogy „Assange súlyával ránehezedve leterítette” pontosan a misszionárius póz definíciójával egyezik meg.

A WikiLeaks-alapító ügyvédei továbbá nehezményezték, hogy Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök elsőszámú közellenségnek nevezte ügyfelüket, mivel az Assange-ügy kapcsán számos kritika érte a svéd igazságszolgáltatást. A vád nevében Clare Montgomery – aki korábban a bíróság előtt Pinochet katonai diktátor képviselője volt – azonban hidegen reagált : „azt gondolná az ember, hogy aki azt keresi, hogyan lobbantsa fel a média tűzviharának lángjait, nem lepődik meg, ha megég.”

Két hetet kért a bíró

A meghallgatás végén a bíró két hét gondolkodást kért, így csak február 24-én hozza nyílvánosságra döntését a WikiLeaks-vezér Svédországnak történő kiadatásáról. A határozat azonban még ez esetben sem végleges, Assange-nak lehetősége nyílik a fellebbezésre, amely akár több hónapra is elhúzódhat.

A WikiLeaks első embere a sajtónak azt nyilatkozta, hogy nem volt alkalma saját oldaláról bemutatnia a történteket, mivel nem adtak rá módot. Reméli továbbá, hogy a média kiemelt figyelmének köszönhetően a jövőben fény derül majd más hasonlóan helytelen eljárásmódra is.  

Egy hétfőn nyílvánosságra került interneten rögzített hanganyagban Anvar al-Aulaki, az Egyesült Államokban született jemeni radikális imám, az al-Kaida egyik vezetője is kritikákkal illette az Assange ellen irányuló amerikai nyomást. Két hét múlva derül ki, hogy milyen hatást váltott ki a Bin Laden örökösének is nevezett, Washington által körözött szélsőséges hitszónok fenyegető beszéde. 

Bendsák Ágnes

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »