Földrengés rázta meg Chilét a hétvégén

A chilei Országos Katasztrófavédelmi Hivatal ügyeletes vezetője, Miguel Ortiz a TVN-nek adott interjújában elmondta, hogy az ország szeizmológiailag aktív, így a lakosság kénytelen hozzászokni a rengésekhez, tisztában kell lennie földrengés esetén a megfelelő  óvintézkedésekkel: „Az embereknek vigyázniuk kell magukra, ismerniük kell azokat a helyeket a lakásukban, melyek biztonságosak, és elkerülhetik a sérüléseket” – írja a chilei La tercera.

Eddig több, mint 40 kisebb földmozgást regisztráltak péntek óta, két utórengés elérte az 5.6-es fokozatot a Richter-skálán, mely nem sokkal a marad el a múlt hét pénteki 6.9-es rengéstől, melynek epicentruma Concepción város melletti 32 illetve 64 kilométeres körzetben volt. A legutolsó, 6.2-es erősségű rengést hétfő éjjel, valamivel éjfél után regisztrálták.

Ezek a rengések eddig elmaradtak a tavaly februárban történt, hatalmas pusztítást végző, Richter-skála szerinti 8.8-es erősségűtől. Eddig sem anyagi kárról, sem személyi sérülésről nem érkezett bejelentés.

Sándor Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »