Újabb katonákat küld Afganisztánba Montenegró

A montenegrói parlament biztonsági és védelmi bizottságának tagjai látogatták meg szerdán a 35 Afganisztánba készülő katonát – írja a BalkanInsight hírportál. Boro Vucinic védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy „a montenegrói hadsereg egyik legfontosabb feladata, hogy a békefenntartó akciókban való részvétellel hozzájáruljon a globális béke megteremtéséhez”. Az egység a napokban érkezik meg az ázsiai ország északi részére, ahol a magyar csapattal együtt fog állomásozni. A küldetésük fél évig tart, ezalatt a Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő (ISAF) munkájában fognak részt venni.

Montenegró egyelőre csak a Békepartnerség (PfP) program tagja, ám hivatalos jelöltként várja NATO-csatlakozását, a felvételi procedúra előre láthatóan jövőre be is fejeződhet. 2010 márciusa óta már a harmadik montenegrói csapat érkezik Afganisztánba, de más akciókban is részt vettek az apró balkáni ország katonái. Békefenntartókat és megfigyelőket küldtek Szomáliába, Libériába, valamint Ciprusra is. A védelmi miniszter szerint 85 olyan kiképzett katonájuk van, akik nemzetközi akciókban is bevethetők. Boro Vucinic úgy véli, a jelenlegi feltételek jóval összetettebbek, mint az elmúlt egy évben szolgáló két montenegrói kontingens idején, katonáik azonban felkészültek, profi és megbízható munkát várnak tőlük.

Nagyrőczei Anna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »