„Szinte elkerülhetetlen” egy franciaországi merényletkísérlet

A francia beföldi hírszerzés (DCRI) szerint „a lehetséges veszélyek legnagyobb forrását” jelentik Európára a közép-keleti kiképzőtáborokból érkező terroristák. Szerintük már több, mint százan kaptak terrorista-kiképzést.

A Le Figaro hétfőn jelentetett meg cikket a birtokába került négy „note blanche” („fehér feljegyzés”), azaz rövid hírszerzési értékelés alapján, melyek a francia DCRI-től („Direction Centrale du Renseignement Intérieur”, Belföldi Hírszerzés Központi Igazgatósága) származnak. Ezek szerint az „AfPak” (Afganisztán – Pakisztán) zóna jelenti a „a lehetséges veszélyek legnagyobb forrását Európára”, és továbbra is vonzó célpontja a főként szintén az öreg kontinensről érkező terrorista-jelölteknek, „akik száma az elmúlt három évben néhány elszigetelt egyénről több, mint százra nőtt”.

Az itteni, al-Kaida által működtetett táborokban 14 francia állampolgár is kiképzést kapott, akik ráadásul birtokában lettek „annak a fajta tapasztalatnak és tekintélynek, amivel másokat is ügyük mellé állíthatnak”. A DCRI szakértői szerint a régióban járt szélsőségesek a korábbi, európai tartózkodásuk alatt annyi általuk vélt sérelmet halmoztak fel az őket befogadó országgal szemben, hogy „szinte elkerülhetetlenül” terrortámadással fognak próbálkozni. Az iratok szerint 2009 óta már legalább öt akciót hiúsítottak meg, melyek közül egy Norvégiát, a többi pedig az Egyesült Államokat vette célba.

A francia hatóságoknak is akadt már dolga a Pakisztán és Afganisztán határán fekvő, hegyek és völgyek által elszigetelt, a központi kormányok helyett gyakorlatilag a helyi törzsek által irányított területről érkező szélsőséges iszlamistákkal. Tavaly novemberben például állítólag az utolsó pillanatokban értesültek egy merénylettervről, októberben pedig egy összehangolt akcióban 12 embert fogtak el Marseilles-ben, Avignonban és Bordeaux-ban terrorizmus gyanújával. Állítólag egy Ahmed Szidiki nevű, Kabulban őrizetbe vett férfi vallomása alapján indult el a több országra is kiterjedő letartóztatási lavina. Szidikit Mohamed Attával, a 2001. szeptember 11-ei merényletek egyik résztvevőjével is kapcsolatba hozták.

Január 28-án egy, az al-Kaida maghrebi, azaz észak-afrikai szárnyától származó levelet is sikerült elfogni, mely szerint az iszlám szélsőségesek felszólították a tunéziaiakat „a vallás korrupt formáinak lecserélésére a bevált vallással és a sáriával ”. Az országban még mindig bizonytalan a helyzet azóta, hogy Zine el-Abidine ben Ali elnököt elűzte egy több hetes tiltakozás-hullám. Nyugaton többen is amiatt aggódnak, hogy a kialakuló hatalmi vákuumban az iszlám szélsőségesek kerülhetnek előtérbe – a levél vajmi kevéssé lehet számukra megnyugtató, egy ilyen forgatókönyv pedig az instabilitás terjedésével együtt nagyon súlyos következményekkel járna (különösen Egyiptomban).

A DCRI közlése szerint „Franciaország és állampolgárai kitüntetett célpontot jelentenek az al-Kaida számára”, és utalt arra is, hogy Oszama bin Laden tavaly októberben személyesen fenyegette meg. A hírszerzési szolgálat szerint radikalizálódtak a francia mecsetek egy részében elhangzott beszédek az utóbbi hetekben.

A terroristák elleni harcba azonban maga Algéria is beszállt: az al-Watan nevű algériai napilap vasárnapi cikke szerint felszámoltak egy, az al-Kaida maghrebi szervezetéhez tartozó hálózatot.

Márton Balázs

Friss hírek