Anarchisták küldték a levélbombát Athénban

Múlt hét szerdán kézbesítették a küldeményt az Igazságügyi Minisztériumba, Haris Kastanidis miniszter nevére címezve. A rendőrség tájékoztatása szerint a csomag küldönc útján érkezett, feladóként a „Jogi Gyakornokok Független Kezdeményezése” volt feltüntetve. Ez lehetett gyanús a Minisztériumnak, ahonnan értesítették a rendőrséget. Miután bebizonyosodott, hogy a csomag levélbombát tartalmaz, a helyszínre érkező szakértők robbantották fel azt, biztonságos körülmények között, így személyi sérülés nem történt.

A küldő szerepét vasárnapig egyetlen terrorista szervezet sem vállalta magára, ekkor tette közzé nyilatkozatát a Conspiracy of Fire Nuclei (CFN), az Indymedia független hírhálózat honlapján. Akciójukkal támogatásukat és szolidaritásukat szerették volna kifejezni letartóztatott társaikkal, valamint a Görögországban és máshol bebörtönzött anarchistákkal szemben. A gerillacsoport közleményében elítélte Haris Kastanidist, amiért azt állította, hogy a levélbomba akár az élete kioltására is elegendő mennyiségű robbanószert tartalmazott. A CFN szerint a szerdai csomagnál is ugyanannyi robbanóanyagott használtak, mint a novemberben nagykövetségek számára küldött levélbombák esetében.

Az anarchista szervezet 2008 óta működik aktívan, néhány tagját először 2009-ben sikerült a rendőrségnek kézre keríteni. Tavaly év végén két terrocselekménynek minősülő támadással is sikerült a figyelem középpontjába kerülniük. November elején több ország athéni nagykövetségének is levélbombát kézbesítettek, valamint robbantottak Oroszország és Svájc görögországi kirendeltségénél. A levélbombák küldésével nem fukarkodtak: a nemzetközi figyelem akkor irányult rájuk, mikor egy csomagot Nicolas Sarkozy nevére is megcímeztek, egy másik pedig eljuthatott egészen Angela Merkel német kancellár berlini irodájáig. December 30-án egy Athén központjához közeli bíróság előtt történt nagy erejű robbanás, ami szintén a CFN nevéhez köthető. Miután leparkoltak egy motorkerékpárt – a rászerelt bombával együtt – az épület előtt, telefonon értesítettek magán televíziós csatornákat a robbantásról, így az épületet sikerült kiüríteni, mielőtt a robbanószerkezet aktividálódott volna. Az épületben súlyos károk keletkeztek, azonban személyi sérülés ezúttal sem történt. Kastanidis leszögezte, hogy a hatóságokat nem lehet terrorakciókkal megfélemlíteni.

A Conspiracy of Fire Nuclei 13 tagjának tárgyalása hétfőn folytatódott a görög fővárosban, így nem véletlen az újabb akció mostanra időzítése. A tárgyalások még január 17-én kezdődtek, és korántsem zajlottak gördülékenyen – tájékoztatott a Kathimerini görög napilap. Mikor a CFN magára vállalta a december végi robbantást, egyben kijelentette, hogy mindezt a tárgyalás elleni tiltakozásképpen tette. A kirendelt bírákat „modernkori Inkvizítoroknak” nevezte, valamint burkolt fenyegetést intézett feléjük, miszerint „jobban teszik, ha az arcukat fekete csuklyával takarják, és gondoskodnak róla, hogy nevük soha ne kerüljön nyilvánosságra”.

A tárgyalás előtti héten újabb négy embert vettek őrizetbe egy razzia alkalmával. A hatóságok szerint mindnyájan Thessalonikiből érkezett egyetemista diákok, akik újabb támadást terveztek a bírósági eljárás kezdetére. A Kathimerini értesülései szerint a gyanúsítottak lakásán megtalálták a rendőrőrsök és a bírák listáját is. A tárgyalás tehát feszült légkörben vette kezdetét 17-én. A vádlottak arra kérték a bírónőt, hogy akadályozza meg, hogy a rendőrség lefényképezze a tárgyalásra érkező családtagjaik és barátaik személyi igazolványát. Azzal fenyegetőztek, hogy ellenkező esetben kivonulnak a tágyalóteremből, a bírónő azonban helyben hagyta kérésüket. A tárgyalás egy héttel később, 24-én folytatódott. Az elnöklő bíró visszautasította, hogy a tárgyalásra látogatók visszakaphassák rendőrségi azonosító kártyájukat. A vádlottak kijelentették, hogy nem szeretnék, hogy ügyvédeik továbbra is képviseljék őket, de helyettesítő ügyvédek kijelölését sem hajlandóak elfogadni. A valódi káosz azonban akkor tört ki, mikor a bírónő elrendelte egy kiábáló nő kivezetését a teremből. Mikor a rendőrök megkísérelték ezt, lökdösődés tört ki, és több gyanúsítottnak sikerült kijutnia a tárgyalóteremből, elmenekülni azonban nem tudtak. Egy nappal később a 19 kijelölt ügyvédből mindössze négy jelent meg, és arról tájékoztattak, hogy nem tudnak az üggyel foglalkozni, mivel ügyfeleik nem ismerik el őket törvényes képviselőként. A helyzet tovább fokozódott, miután a vádlottak kijelentették, hogy éhségsztrájkba kezdenek, ha a tárgyaláson részt vevők nem kapják vissza azonosító kártyájukat a hatóságoktól. Emellett követelték, hogy minden, a tágyaláson elhangzott szót vegyenek magnóra, ezt azonban a bíróság túl költségesnek ítélte.

Miután a vádlottak különböző okokból folyamatosan blokkolták a tárgyalást, Maria Varela bírónő csütörtökön úgy határozott, hogy nélkülük folytatják azt. Döntését azzal indokolta, hogy a vádlottak visszaéltek a szabad ügyvéd választáshoz való jogukkal, és akadályozták az eljárást. Jelenleg tehát itt tart az ügy. A Conspiracy of Fire Nuclei egy korábbi közleményében kijelentette, nyilvánosan felesküszik arra, hogy minden egyes évben, amit társaiknak börtönben kell töltenie, a korábbihoz hasonló robbantásokra lehet számítani. A gerillacsoport individualista anarchistákból áll, akik akcióikkal a Görögországban és a világ minden táján bebörtönzött társaikkal szembeni szolidaritást igyekeznek kifejezni. Míg korábban a hatóságok elleni erőszakos támadások alkalmával a rendőrség első számú gyanúsítottja a Forradalmi Harc terrorszervezet volt, mára a Conspiracy of Fire Nuclei előlépett a dél-európai ország első számú terrorista csoportjává.

Nagyrőczei Anna

Friss hírek