Mentőövet kapnak a szórványmagyarság iskolái

A peremvidékek és a nyelvszigetek magyar iskoláinak támogatásával erősítené a határon túli szórványmagyarság megmaradásának esélyeit a magyar kormány. Többek között erről is szó volt a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) Szórványbizottságának hétfői ülésén.

Szlovákiában legkevesebb egy szórványközpontot szeretnének létrehozni, tudta meg az Új Szó Ladányi Lajostól, aki a Magyar Koalíció Pártját (MKP) képviselte az ülésen. „Ez a központ gyűjtené össze a hazai szórványterületek igényeit, különös tekintettel az oktatásra” – tolmácsolta az elhangzott elképzeléseket Ladányi. Mint mondta, a magyar iskoláknak van a legnagyobb identitásmegőrző szerepük, ezért kerülnek a középpontba.

A támogatások a Bethlen Gábor Alap rendszerén belül valósulhatnak majd meg. Az ajánlásokat a szórványközpontokkal együttműködve a MÁÉRT szakbizottságai terjesztik majd elő. A szakbizottság májusban ülésezik legközelebb.

Ladányi elmondta, Szlovákiában a többféle szórványban élő magyarságnak az igényei is mások lehetnek, ezekhez külön-külön kell közelíteni. „Más a nagyvárosi szórványok, mint Pozsony és Kassa, más a nyelvszigetek (Nyitra környéke) és más a peremvidékek helyzete, az utóbbi az egész nyelvterületen végighúzódik” – magyarázta Ladányi.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta, azt kérték a résztvevőktől, készítsenek adatbázist, amelyből megismerhető a szórványban élők helyzete, és amelyre felépíthető a megmaradásukat segítő stratégia. Hozzátette, azért választották szét a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő szórványmagyarság helyzetét, mert teljesen más élethelyzetben vannak ezek a közösségek, és eltérő intézkedésekre van szükség problémáik megoldására.

A hétfői ülésen erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai, szlovéniai, horvátországi és szerbiai magyar közösségek képviselői vettek részt. A felek a megbeszélésen azt vállalták, hogy év végéig olyan szórványstratégiát állítanak össze, amely a következő költségvetés kidolgozásakor elméleti és gyakorlati szempontokat tartalmaz a szórványkérdés kezeléséhez – írja az MTI.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »