A „Harag Napjának” következő állomása: Szíria

A tunéziai és egyiptomi események után Szíriában is megindult a mozgolódás a közösségi hálókon. A különböző oldalakon, mint például a Facebook „The Syrian Revolution 2011” – február 4-5-6-ára szerveznek megmozdulásokat.

A követelések között megtalálhatjuk az életszínvonal emelése, az emberi jogok tiszteletben tartása, a szólásszabadság és a szíriai fiatalság nagyobb befolyása iránti igényeket is. Egy korábbi tüntetési kísérletet, melyet január 29-re hirdettek meg az egyiptomi nagykövetség épülete elé Damaszkuszban, a szíriai hatóságok már megakadályoztak. Egyes hírek szerint az országban – tanulva az egyiptomi példából – korlátozták a Facebook-hoz való hozzáférést, amit viszont cáfol a SANA fél-hivatalos szíriai hírügynökség.

Az ország élére – a három évtizeden át elnöklő apja halála után – 2000-ben került Bassár el-Asszad a Wall Street Journal-nak adott interjújában azon véleményének adott hangot, mely szerint rá kevesebb nyomás nehezedik a szíriai nép részéről. Egyrészt ő nem ápol olyan szoros diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal és Izraellel, valamint szorosabbnak érzi a néppel való kapcsolatát. A következő évekre csupán kisebb reformokat tervez, mert szerinte a gyors és nagy volumenű változásokra népe nincs felkészülve. Az elnök úr nem aggódik, ahogy ő mondja: „Szíria stabil”.

Németh Vera

Friss hírek