Az USA és Oroszország is kész tárgyalni a nukleáris szerződésről

Moszkva kész együttműködni Washingtonnal a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló megállapodás (INF) végrehajtásával kapcsolatban felmerült kölcsönös kifogások ügyében – közölte Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára hétfőn Moszkvában John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval.

Az orosz biztonsági tanács szóvivőjének tájékoztatása szerint Patrusev a mintegy ötórás megbeszélés folyamán egyúttal kijelentette, hogy az egész nemzetközi jogrend számára „komoly csapást” jelentene, ha az Egyesült Államok felmondaná az INF-szerződést.

Az orosz biztonsági tanács tájékoztatása szerint Patrusev és Bolton tárgyalt arról is, hogy 2021-ben történő lejárta után öt évvel meghosszabbítsák a hadászati nukleáris fegyverek csökkentéséről megkötött Start-3 egyezmény hatályát. A közleményből nem derült ki, hogy az ügyben született-e megállapodás.

A tárgyaláson a többszintű orosz-amerikai stratégiai biztonsági párbeszéd kiépítésének perspektívái mellett szó esett az iráni nukleáris programról megkötött nemzetközi megállapodásról, valamint Szíriáról, Afganisztánról és Ukrajnáról is. Patrusev az eszmecsere során üdvözölte Washingtonnak a Koreai-félszigeten kialakult helyzet normalizálása érdekében tett lépéseit, valamint Szöulnak és Phenjannak a Korea-közi kapcsolatok előmozdításáért tett erőfeszítéseit.

Bolton a független hangvételű orosz Eho Moszkvi rádióadónak nyilatkozva kijelentette, hogy Moszkvában nagyon komoly tárgyalásokat folytatott az INF-egyezményről. Ígéretet tett rá, hogy az Egyesült Államok Oroszország mellett konzultálni fog ázsiai és  európai szövetségeseivel a paktum jövőjéről. Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a RIA Novosztyi hírügynökség szerint tagadta azt az orosz állítást, miszerint Washington zsarolni akarja Moszkvát az INF-szerződéssel. Mint mondta, az Egyesült Államok nem hozott döntést arról hogy Oroszországot célba vevő rakétákat telepítsen Európába, ha felmondja a paktumot.

Rámutatott, hogy a kétoldalú szerződés megkötése óta több ország, köztük Észak-Korea és Kína is elkezdett közepes hatótávolságú rakétákat, manőverező robotrepülőgépeket gyártani. „Ezért az Egyesült Államok egészében úgy gondolja, hogy csak két ország nem tudja ezt a problémát teljesen megoldani” – hangoztatta a rádiónak Bolton, hozzátéve, hogy a szerződésnek az orosz fél általi, Washington által vélt megsértése „csak egy része annak a folyamatnak, amely felülvizsgálatra szorul”.

Mint mondta, az Egyesült Államoknak nincs kiforrott álláspontja a Start-3 szerződéssel kapcsolatban, de kész tárgyalni arról. Úgy vélekedett, hogy a szerződés 2021-es lejártáig van még idő.

Elmondta, hogy a tárgyalásokon egyebek között szóba került az amerikai választásokba való orosz beavatkozás kérdése is. Bolton azt mondta orosz tárgyalópartnereinek, hogy annak „aligha lehetett valós hatása”.

Bolton, akit hétfő este fogadott Szergej Lavrov külügyminiszter is, kedden a tervek szerint Jurij Usakovval, az orosz elnök külpolitikai tanácsadójával és magával Vlagyimir Putyin államfővel is találkozik majd.

Az orosz külügyminisztérium által kiadott fotón Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Egyesült Államok nemzeti biztonsági tanácsadójával, John Boltonnal beszélget a Moszkvában, 2018. október 22-én tartott tárgyalásuk előtt. (EPA/RUSSIAN FOREIGN MINISTRY)

Az INF-szerződés, amelyet 1987. december 8-án Washingtonban írt alá Ronald Reagan amerikai elnök és Mihail Gorbacsov szovjet államfő, a kommunista párt főtitkára, három évtizede lépett hatályba. A paktum a szárazföldi indítású, hagyományos és nukleáris robbanótöltetekkel felszerelt közepes (500-5500 kilométeres) hatótávolságú ballisztikus rakétákról és robotrepülőgépek megsemmisítéséről rendelkezett. Az egyezmény, amely mérföldkő volt a hidegháború lezárásában, megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését.

Az Egyesült Államok 2014 júliusa óta állítja, hogy Oroszország a 9M729, Novator típusú manőverező robotrepülőgépek telepítésével megsérti az INF-szerződést, mert a fegyver hatótávolsága meghaladja az 500 kilométert.

Moszkva ezt tagadja, és a maga részéről azzal vádolja a Washingtont, hogy a Lengyelországba és Romániába, valamint a Távol-Keletre telepített ballisztikusrakéta-elhárító rendszerének kilövőállásai Tomahawk típusú manőverező repülőgépek indítására is alkalmasak, ami ellentétes a megállapodással. Az orosz fél azt is kifogásolja, hogy szerinte az amerikai csapásmérő drónokra és a ballisztikus rakétaelhárítási gyakorlatok célpontjául kifejlesztett rakétákra szintén vonatkoznak a szerződésben foglalt korlátozások.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »