Az EU csökkenti Törökország előcsatlakozási támogatásait

Mintegy 70 millió euróval csökkentik a Törökországnak nyújtott uniós előcsatlakozási támogatásokat az Európai Parlament (EP) keddi döntése értelmében, miután továbbra sincs javulás a jogállamiság helyzetében.

Az EU társjogalkotó szervei – a tagállamok kormányainak tanácsa és az EP – tavaly novemberben 70 millió eurónyi támogatás visszatartása mellett döntöttek egészen addig, amíg “Törökország mérhető és elegendő javulást nem ér el a jogállamiság, a demokrácia, az emberi jogok és a sajtószabadság területén”.

A hatalmas többséggel megszavazott határozatban azonban rámutattak, hogy az Európai Bizottság éves jelentése szerint “Törökország jelentősen távolodik az EU-tól, a hatékony fékek és ellensúlyok meggyengítésével különösen a jogállamiság és az alapjogok területén”, így nem teljesültek a korábban meghatározott feltételek.

A képviselők támogatásukról biztosították a bizottság azon javaslatát, amelynek értelmében a megvont pénzt az úgynevezett európai szomszédsági támogatási eszköz (ENI) megerősítésére fogják fordítani, egyebek mellett a földközi-tengeri migrációs helyzet kezelésére, illetve humanitárius segélyezésre.

Az Európai Parlament végezetül súlyos aggodalmát fejezte ki a törökországi helyzet folyamatos romlása miatt. Az EU 2007 és 2020 között több mint 9 milliárd euró értékben nyújtott, illetve nyújt előcsatlakozási támogatásokat Ankarának, azonban a csatlakozási folyamat hamar megakadt, a 2016-os sikertelen puccskísérlet óta pedig Törökország egyértelműen eltávolodott az EU-tól.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás